Győztünk Balmazújvárosban, újoncot avattunk

Vissza
Győztünk Balmazújvárosban, újoncot avattunk

A K&H férfi kézilabda liga tizenegyedik fordulójában 19–13-as félidő után 33–24-es győzelmet aratott a MOL-Pick Szeged Balmazújvárosban. Csapatunk legeredményesebb játékosa ma este Mario Sostaric volt, aki nyolcszor talált kapuba.

Bodó Richárd és Bóka Bendegúz továbbra sem állt Juan Carlos Pastor rendelkezésére sérülés miatt, valamint a mai találkozóra Alen Blazevic is pihenőt kapott, mivel a horvát válogatott kézilabdázó lábát fájlalta.

A három hiányzó miatt Fekete Bálint és Sunajko Stefan került a meccskeretbe, utóbbi ma mutatkozott be felnőtt együttesünkben tétmérkőzésen. A 18 éves balszélső góllal hálálta meg a Miszter bizalmát.

Sostaric, Bánhidi és Källman találataival 4–0-val kezdett a Szeged, majd csak az ötödik percben szerezte meg első gólját a hazai csapat, Jozef Hanták sikeres átlövésével. Negyedórát követően 5–8-at mutatott az eredményjelző, a szünetig többek között Matej Gaber góljaival hatgólos előnyt építettünk fel.

A második játékrész során, ahogy fáradtak a balmazújvárosi játékosok, úgy nőtt a MOL-Pick előnye. José Manuel Sierra több védést is bemutatott, a legnagyobb különbség az 51. percre alakult ki: Sandro Obranovic gólja után 30–19-re vezettünk. A lefújásig sikerült kozmetikáznia az eredményt a Füzesi-alakulatnak, köszönhetően Kekezovics Marinkónak és Alekszanadar Sztojanovicsnak.

Balmazújváros-MOL-Pick Szeged 24-33 (13-19)

K&H férfi kézilabda liga, 11. forduló, Balmazújváros, 800 néző. Vezette: Bán, Szloska.

Balmazújváros: Paul - Tomics, Sztojanovics 6, Hanták 5, István 2, Vranac 1, Kekezovics 4/1. Csere: Bagi (kapus), Balázs, Katzirz, Bali 1, S. Vujovics 2, Vakhnovics 3, Temesvári, Teleki. Vezetőedző: Füzesi Ferenc.

MOL-Pick Szeged: Sierra - Sostaric 8/2, Buntic, Bánhidi 2, Thiagus Petrus 3, Källman 4, Skube. Csere: Gorbok 2, Balogh 2/1, Pedro 2, Obranovic 2, Gaber 6, Zubai 1, Fekete, Sunajko 1. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.

Kiállítás: 4, ill. 4 perc.

Hétméteres: 1/1, ill. 4/3

-Becsei Dávid-

Közzétéve: 2016.11.22.

TOVÁBBI HÍREK

2023
11/28
Irány Zagreb! BL-rangadó (Útinapló)

Szerdán 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a horvát RK Zagreb otthonában vívunk rangadót. Útinaplóval jelentkezünk.

2023
11/27
Szerdán Zagreb, pénteken Balatonboglár

A héten két meccs vár ránk, mindkettő idegenben. Szerdán 18.45-kor komoly rangadót vívunk a Bajnokok Ligájában, Zágrábban, míg pénteken Balatonbogláron a NEKA vendégei leszünk.

AZ ÖSSZES HÍR