Ismerkedjünk meg a Celjével

Vissza
Ismerkedjünk meg a Celjével

A Bajnokok Ligája hatodik fordulójában szombat este 19 órától (tévé: Sport1) a szlovén bajnok otthonában, Celjében lépünk pályára. Luka Zvizejék az eddigi öt BL-meccsüket keretbe zárták: az első és utolsó összecsapásukon szereztek pontot, míg a többi t

A Celje idén először szerepel a SEHA-ligában. Eddig nyolc mérkőzésen vannak túl, négy-négy győzelemmel és vereséggel. A Veszprém ellen már kétszer is pályára léptek: hazai pályán 34–29-re, míg Magyarországon 32–25-re kaptak ki. A Meskov Breszt és a Vardar Szkopje ellen sem volt esélye a három pontra a szlovéneknek: előbbi héttel (36–29), utóbbi tizenegy találattal bizonyult jobbnak (40–29).
 
Az idénynyitón a hazai rivális Gorenje Velenjét győzték le idegenben (26–27), de esélyeshez méltóan elvitték a pontokat a Tatran Presov és a Metalurg Szkopje otthonából is, míg az Izvidac Ljubuskit Bosznia-Hercegovinában, óriási csatában 32–31-re múlták felül.
 
A Bajnokok Ligájában eddig kevesebb sikert értek el. A Zagrebet legyőzték az első fordulóban, majd a Löwent az utolsó percekig szorongatták Németországban, azonban ezért pont nem járt nekik. A Vardar és a Kielce ellen egy félidőn át pariban voltak, a vége azonban sima vereség lett mindkétszer (32–26 és 31–23). A válogatott hetet megelőző ötödik fordulóban a továbbjutás szempontjából fontos találkozót játszottak Kristianstadban, amelyen 29–29-es döntetlen született.
Ahogyan a Bajnokok Ligájában, úgy a SEHA-ligában is a november 20-án 20. életévét betöltő Blaz Janc Celje házi gólkirálya. Előbbiben öt találkozón 28-szor, míg utóbbiban nyolc összecsapáson 48-szor talált be szlovén válogatott jobbszélső.
 
A Celje csapatkapitánya az a Luka Zvizej, aki három évig (2007-2010) Szegeden játszott, és a szurkolók a klub ötvenedik születésnapja alkalmából tartott szavazáson megválasztották az elmúlt 50 év legjobb szegedi balszélsőjének. A 2016-os lengyelországi Európa-bajnokságot követően visszavonult a válogatottságtól. Zvizej tizenöt év alatt 217-szer húzta magára a címeres mezt.
 
A nyári átigazolási szezon során nem sokat változott a szlovén keret. Egy-egy érkező és távozó játékos, valamint két kölcsönből visszatérő kézilabdás állt tovább. A hórihorgas beálló, Blaz Blagotinsek Veszprém igazolt, míg megszerezték Borut Mackovseket a német Eisenachtól. Sime Ivic a francia Nantes-tól, míg Igor Zabic az Orosházától tért vissza. Előbbi a lengyel Wisla Plockhoz, míg utóbbi a portugál Sportinghoz írt alá.
 
Az RK Celje PL játékoskerete a 2016/17-es szezonban:
Kapusok: Urban Lesjak, Ivan Gajic, Gasper Dobaj
Jobbszélsők: Blaz Janc, Gal Marguc
Jobbátlövők: Ziga Mlakar, Matic Groselj
Irányítók: Miha Zarabec, Jaka Malus, David Razgor
Beállók: Vid Poteko, Kristian Beciri, Matic Suholeznik,
Balátlövők: Borut Mackovsek, Povilas Babarskas, Arthur Patrianova, Lucijan Fizuleto
Balszélsők: Luka Zvizej, Tilen Kodrin
Vezetőedző: Branko Tamse
 
- Becsei Dávid - 

Közzétéve: 2016.11.11.

TOVÁBBI HÍREK

2019
06/25
Mirko Alilovic: most már előre tekintünk

Július 21-én az V. PICK-nikkel indítjuk a 2019-20-as szezont, csütörtökön este pedig már megtudjuk, kikkel játszunk a Bajnokok Ligája csoportkörében. Mindezek előtt még horvát kapusunkkal, Mirko Aliloviccsal értékeltük a mögöttünk hagyott idényt.

2019
06/24
BL: az ötödik kalapba kerültünk

Az Európai Kézilabda-szövetség nyilvánosságra hozta kalapkiosztását, amely alapján csütörtökön 18 órától Bécsben kisorolják a Bajnokok Ligája 2019-20-as idényének csoportjait.

AZ ÖSSZES HÍR