55 éve szeretjük a kézilabdát

Vissza
55 éve szeretjük a kézilabdát

A MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata december 16-án ünnepli 55. születésnapját. Az elkövetkező öt hétben több szülinapi programmal is találkozhatnak szurkolóink, ünnepelhetnek közösen velünk.

Az „55 éve szeretjük a kézilabdát” szlogennel öt héten át születésnapi programokat, akciókat, játékokat szervezünk. Igen mozgalmas lesz ez az öt hét, bízunk benne, hogy szurkolóink is aktívak lesznek, közösen ünneplik velünk az 55. szülinapot.

A Veszprém-meccs előtt egy élőképpel indítottuk el az 55 éves programot. A következő esemény a Cegléd-meccshez kötődik (november 15., 18 óra). Aki már belépőt vett a Kristianstad és a Celje elleni hazai BL-meccsekre – csak fel kell mutatni a neten vásárolt jegyet –, az 550 forintért nézheti meg a bajnokit. A pénztár 16 órakor nyit, és lehetőség nyílik a két idei BL-meccsre – Kristianstad és Celje – jegyet vásárolni, így a kedvezmény mindenki számára biztosított.

Az említett Kristianstad elleni meccsen tombolasorsolás színesíti a programot, a Celje elleni (december 3.) hazai BL-találkozón a támogatóinknak kedveskedünk, december 6-án, az év utolsó hazai meccsén, a K&H férfi kézilabdaligában, a Csurgói KK ellen ismét lesz plüssdobás. Csatlakozunk az Országos Mentőszolgálat akciójához, de természetesen ismét több helyre juttatjuk majd el a kabalákat. A meccsre a gyerekek 100, a felnőttek 300 forintért tudnak majd jegyet vásárolni. A lefújás után közös fotót készítünk a csapattal a pályán, lesz dedikálás, illetve közös fotókat is tudnak a szurkolóink készíteni a játékosokkal.

December 3-án támogatóinknak szervezünk páros tenisztornát.

December 17-én csapatunk nagy szurkolójára, Mézes Sándorra emlékezünk. Három csapat küzd majd egymással a kézilabdatornán: a Mézi, a Csak Előre és a Médiasportolók csapata. Mindhárom együttes szakmai stábját az általuk kiválasztott két MOL-Pick Szeged-játékos alkotja majd.

Ezen a napon rendezzük meg a karácsonyi gálavacsorát és zárjuk le 2016-ot.
Izgalmas hetek elé nézünk, hiszen a csapatra komoly feladatok várnak a BL-ben és a magyar bajnokságban, de emellett az 55. születésnapunkat ünnepeljük!

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2016.11.10.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/09
Ezüstérmesként zártuk a bajnokságot

Négy góllal is vezettünk a Veszprém ellen a bajnoki finálé mindent eldöntő meccsén, a végén azonban a vendégek szerezték meg a győzelmet (27–31), ezzel az aranyérmet.

2023
06/09
A PICK Aréna kapui 18.30-kor nyílnak

Ma 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének harmadik meccsére minden jegy elfogyott, a pénztárak nem nyitnak ki, jegy nélkül ne induljatok útnak.

AZ ÖSSZES HÍR