A végén nyert a Kielce

Vissza
A végén nyert a Kielce

Nem sikerült a győzelem hazai pályán a BL-címvédő Vive Tauron Kielce ellen. Az 52. percben még 27-25-re vezettünk, azonban az utolsó hét minutumban nem tudtunk betalálni, míg a vendégek négyszer is.

Két Kielce-góllal indult a találkozó, majd jó védekezésünknek köszönhetően az 5. percben Pedro találatával egalizáltunk (2-2). Balogh Zsolti és Krzysztof Lijewski gólpárbajáról szólt az első bő negyedóra. A két balkezes átlövő 5-5 góllal fejezte be a játékrészt.

Számottevő kapusteljesítmény egyik oldalon sem volt az első félidő során, de mi két büntetőt is fölé illetve mellé lőttünk Sostaric és Balogh révén. Az utolsó öt minutumba lépve 11-15-öt mutatott az eredményjelző, azonban összeállt a védelmünk az utolsó néhány percre, így egy gólra csökkentettük a Kielce előnyét.

Bár Petrus gyors góljával rögtön egyenlítünk, a Kielce nem adta ki kezéből az előnyt. A 40. percben 19-22-re vezetett már a lengyel alakulat. Sierra jól szállt be a meccsbe, azonban egészen a 48. percig kellett várni a szegedi szurkolóknak, hogy átvegyük a vezetést.

Obranovics lőtte át a lengyel falat (25-24). Elkaptuk a fonalat, az 52. percben már 27-25-öt mutatott az eredményjelző Szergej Gorbok bombagólja után. A következő támadásunknál is Gorbok volt a főszereplő: orosz játékosunkat Mateusz Kus vágta csúnyán orrba, aki azonnali piros és még kék lapot is kapott tettéért a játékvezetőktől.

Fordulópontot jelentett ez: Källman ziccerét egymás után kétszer hárított Filip Ivic: az utolsó bő öt minutumot 4-0-ra, az összecsapást pedig 29-27-re nyerte meg a BL-címvédő Kielce.

MOL-Pick Szeged-KS Vive Tauron Kielce (lengyel) 27-29 (15-16)
Férfi kézilabda VELUX EHF Bajnokok Ligája, B csoport, 3. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 3200 néző. Vezette: Duarte Santos, Ricardo Santos (portugálok).
MOL-Pick Szeged: Sego - Pedro Rodríguez 2, Balogh 5/1, Skube, Bánhidi 3, Gorbok 3, Källman 3. Csere: Blazevic 1, Thiagus Petrus 1, Sostaric, Bodó 2, Obranovic 4, Buntic 3, Gaber. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Kielce: Ivic - Reichmann 1, Lijewski 6, Kus 3, Jukiewicz 2, Jachlewski 2, Zorman 1. Csere: Bielecki 6/1, Aguinagalde 4, Paczkowski 1, Strlek 4, Djukics 1.Vezetőedző: Talant Dujshebaev.
Hétméteres: 4/1, ill. 1/1.
Kiállítás: 6, ill. 4 perc.

Közzétéve: 2016.10.09.

TOVÁBBI HÍREK

2019
03/20
BL-lázban Marin Segóval (2. rész)

A Veszprém elleni győztes mérkőzés (25–23) utolsó tíz percében több fontos védést bemutatott kapusunk, Marin Sego, aki két elképesztően nehéz összecsapásra számít a BL-nyolcaddöntőben az Orlen Wisla Plock ellen, de mindenképpen tovább kell jutnunk.

2019
03/19
Kielcében szerepel a PICK-utánpótlás

Rangos nemzetközi tornára kapott meghívást a PICK SZEGED ifjúsági csapata. Velky Péter együttese a magyar-lengyel barátság napja alkalmából szerepel Kielcében.

AZ ÖSSZES HÍR