Bemutatjuk következő BL-ellenfelünket

Vissza
Bemutatjuk következő BL-ellenfelünket

Szombat este 20 órától az ’’örökös’’ horvát bajnok RK PPD Zagreb otthonában lépünk pályára. Zlatko Horvaték egy celjei vereséggel kezdték a Bajnokok Ligáját.

A horvát főváros elsőszámú csapatának játékoskerete komoly traumán esett át a nyár folyamán. Meghatározó játékosaikat vásárolták meg sztárklubok, de egyéves kölcsönszerződés keretein belül még a MOL-Pick Szeged is mazsolázott Veszelin Vujovics kézilabdázói közül.

A legnagyobb veszteség Luka Stepancic és Filip Ivic távozása a horvátok számára. Előbbi 2019-ig a PSG-hez, utóbbi pedig 2020-ig a BL-győztes csoportellenfelünkhöz, a Vive Tauron Kielcéhez igazolt. Ők a horvát férfi kézilabda legnagyobb tehetségei talán, de már 25 illetve 24 évesen is kulcsszereplői voltak az elmúlt szezonokban a Zagrebnek.

Sandro Obranovic hozzánk került egy évre kölcsönbe, míg Lovro Mihic a Wisla Plockban folytatja pályafutását. Mihicen kívül Antonijo Kovacevic is távozott a balszélről, ő a horvát Dubravában játszik ezentúl.

Az érkezők oldalán rutinos szlovén válogatott játékosok nevei állnak, amely minden bizonnyal nem véletlen, mivel ennek a nemzeti együttesnek a szövetség kapitánya a zágrábi gárda edzője, Veszelin Vujovics. Matevz Skok kapus a Bundesligából kieső TuS N-Lübbeckéből tette át székhelyét a horvát fővárosba. Érdekesség, hogy Skok helyére az exszegedi kapust, Tatai Pétert szerződtették a németek. A balszélre a 26 éves Darko Cingesar, míg jobbátlövőbe a 33 esztendős David Miklavcic aláírását szerezték meg a zágrábi vezetők.

A nyár legnagyobb fogása azonban kétségkívül a hazatérő világklasszis, Igor Vori. A 33 éves beálló három szezon után döntött úgy, hogy elhagyja a PSG-t és visszatér nevelőegyesületébe. Vori olimpiai- és világbajnok, Eb-ezüstérmes a válogatottal, klubszinten pedig horvát-, olasz-, spanyol-, német- és francia bajnok, valamint BL-győztes.

Szinte hibátlan idényt futott tavaly a Zagreb. Hazájában a bajnokságot és a kupát megnyerte, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében nem kis meglepetésre a Rhein-Neckar Löwent kiütötték, majd a legjobb 8 között a PSG állta útjukat. Bár két sima meccsel búcsúztak, kesergésre semmiképp nem volt okuk. Az egyetlen csalódás a SEHA-ligában érhette őket, ahol nem sikerült a fináléba jutás a Vardar Skopje ellen. A bronztalálkozón azonban kiköszörülték a csorbát Mandalinicék a Brest legyőzésével.

És hogy miért nevezzük ’’örökös’’ horvát bajnoknak a Zagrebet? A horvát férfi kézilabda-bajnokságot 1992 óta rendezik és az összes kiírást a zágrábi csapat nyerte, igaz három néven. RK Zagreb, Badel Zagreb és Croatia banka Zagreb. Bár 2002-ben a Metkovic lett a bajnok, később elvették tőlük az aranyérmet, így abban a szezonban is a zágrábiak nyakába került a legfényesebb érem.

A Bajnokok Ligája első fordulójában a szlovén Celje otthonába látogattak, ahol 30-28-as vereséget szenvedtek.

RK Celje PL – RK PPD Zagreb 30-28 (14-13)

Celje: L. Zvizej 7, Janc 5, Poteko 4, Kodrin 3, Z. Mlakar 3, Zarabec 3, Babarskas 2, Beciri 2, Mackovsek 1

Zagreb: Mandalinic 10, Horvat 5, Miklavcic 5, Jotic 3, Markovic 3, Vori 2

Átigazolások a 2016/17-es szezon előtt:

Érkezett:

Matevz Skok (kapus, TuS N-Lübbecke), Igor Vori (beálló, PSG Handball), Josip Eres (jobbszélső, RK Izvidac Ljubuski), Darko Cingesar (balátlövő, TuS N-Lübbecke), David Miklavcic (jobbátlövő, Tremblay en France HB), Lovro Jotic (irányító, RK Dubrava)

Távozott:

Luka Stepancic (balátlövő, PSG Handball), Filip Ivic (kapus, KS Vive Tauron Kielce), Lovro Mihic (balszélső, Orlen Wisla Plock), Antonijo Kovacevic (balszélső, ?), Sandro Obranovic (irányító, MOL-Pick Szeged, kölcsönbe)

Az RK PPD Zagreb játékoskerete a 2016/17-es szezonra:

Kapusok: Ivan Stevanovic, Matevz Skok, Arian Jovic

Jobbszélsők: Zlatko Horvat, Josip Eres, Luka Rakovic

Jobbátlövők: Luka Sebetic, David Miklavcic

Irányítók: Josip Valcic, Stefan Vujcic, Lovro Jotic

Beállók: Igor Vori, Tin Kontrec, Leon Susnja

Balátlövők: Domagoj Pavlovic, Stipe Mandalinic, Tonci Valcic, Velko Markoszki

Balszélsők: Darko Cingesar, Dobrivoje Markovic, Lovro Sprem

Vezetőedző: Veszelin Vujovics

- Becsei Dávid -

Közzétéve: 2016.09.29.

TOVÁBBI HÍREK

2019
03/18
Magyar Kupa: a Balatonfüreddel játszunk az elődöntőben

Az M4 Sport Tv kézilabda-magazinjában kisorsolták a Magyar Kupa elődöntőinek párosításait, ahol a Balatonfüreddel kerültünk össze.

2019
03/18
Szerencsét hozott a Lexus-kulcs

Remek győzelmet arattunk tegnap délután, 25–23-ra nyertünk a K&H liga 20. fordulójában a Veszprém ellen. A mérkőzés előtt csapatkapitányunk és elnökünk jelképesen megkapta a Lexus Szegedtől új autóink kulcsait.

AZ ÖSSZES HÍR