Bemutatjuk a Rhein-Neckar Löwen csapatát

Vissza
Bemutatjuk a Rhein-Neckar Löwen csapatát

Az idén 14 éves Rhein-Neckar Löwen történelmet írt a 2015/16-os szezonban. A mannheimi székhelyű csapat megtörve a jeget, bajnoki címet ünnepelhetett a Bundesligában.

Mai ellenfelünk már 2015-ben is rendkívül közel volt hozzá, hogy felüljön a német férfi kézilabda-bajnokság trónjára. Akkor azonban még rosszabb gólkülönbségüknek köszönhetően alulmaradtak a THW Kiellel szemben, 2016. június 5-én azonban már felkerült a korona a Nikolaj Jakobsen vezetőedző munkásságára.

Nem kis tettet hajtott végre a Rhein-Neckar Löwen azzal, hogy megnyerte a Bundesliga 2016-os kiírását. A THW Kiel egyeduralkodónak számított az elmúlt bő tíz év során a német bajnokságban: 2001 óta a 16 befejezett szezonból mindössze csak ötöt nem a ’’Zebrák’’ nyertek meg. A kétezres évek elején a Magdeburg (2001), a Lemgo (2003) és a Flensburg (2004) is bajnok tudott lenni. Azóta csak a Hamburg volt képes aranyérmet szerezni 2011-ben, valamint 2016-ban a Löwen. A nem említett 11 idényben a Kiel ült a trónon, így látszik csak igazán, hogy mekkora tettet hajtott végre a mannheimi Rhein-Neckar Löwen a bajnoki cím elhódításával.

Keserédes szezonzárás. A Rhein-Neckar Löwen zsinórban két ezüstérem után megszerezte a hőn áhított aranyat is a Bundesligában. Az ünneplés azonban búcsúzkodásba csapott át: a nyáron távozott a klub ikonikus figurája, Uwe Gensheimer. A 30 éves balszélső felnőtt pályafutása során eddig csak az ’’Oroszlánok’’ mezében szerepelt. A közönségkedvenc játékos a francia Paris Saint-Germain alkalmazásába állt. Eligazolt izlandi poszttársa is, Stefan Rafn Sigurmannsson a dán Aalborg hívására mondott igent. Az ő helyükre két, nemzetközileg jegyzett szélső érkezett: Gudjon Valur Sigurdsson és Dejan Manaskov. Előbbi egyszeres BL-győztes és olimpiai ezüstérmes, utóbbi pedig macedón bajnok. Sigurdsson 2008 és 2011 között már volt a Löwen játékosa, akkor még a csapatkapitány karszalagot is viselhette. Az izlandi játékos a Barcelonából, míg a macedón a Vardarból igazolt a Rajna menti városba.

A THW Kiel egykori kapusát, Andreas Palickát is leigazolta a német bajnok. A svéd hálóőr érkezésére Borko Ristovski távozása miatt volt szükség. Ő a Barcelonához állt tovább. Nem igazolt el, de komoly eredménnyel gazdagodott a csapat balátlövője, Mads Mensah Larsen: a dán válogatottal megnyerte a riói olimpiát, a döntőben Franciaországot legyőzve.

A Löwen sztárjai közül többeknek ezen a nyáron járt le a szerződése, azonban a klub elégedettségét jelezve újabb négyéves kontraktust kötött Andy Schmiddel, Mads Mensah Larsennel, Patrick Groetzkivel és a vezetőedzővel, Nikolaj Jakobsennel.

- Becsei Dávid -

Közzétéve: 2016.09.22.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

AZ ÖSSZES HÍR