Ma Lazarovék ellen játszunk

Vissza
Ma Lazarovék ellen játszunk

Újabb két edzőmeccsel folytatjuk a felkészülést! Ma illetve holnap a romániai Temesváron lép pályára a MOL-Pick Szeged. Ma kora este, 18 óra 30 perctől a több ismerős arcot is felvonultató Politechnika lesz az ellenfelünk, míg szombaton délben az egykori

A temesvári Politechnika a román bajnokság 2015/16-os idényében bronzérmet szerzett, míg a Resica az alapszakasz 7. helyén végzett, majd a rájátszás negyeddöntőjében 2-0-ra alulmaradt a CSM Bucuresti ellen. A tavalyi bajnok a főváros másik csapata, a Dinamo Bucuresti volt.
 
Jó bajnoki szereplésének köszönhetően a Temesvár idén az EHF-kupa selejtezőjében is elindul, ahol az első körben majd az észt Pölva Servitivel mérkőzik meg. Amennyiben továbbjutnak, akkor a második fordulóban a norvég ÖIF Arendal lesz az ellenfél.
 
A Politechnika vezetőedzője az a Pero Milosevic, aki a 2011-es világbajnokságra kivezette Bahreint, de volt trénere a Vardar Skopjénak és a montenegrói férfi kézilabda-válogatottnak is. Idén nyártól már nem ő az egyetlen Milosevic a temesváriaknál, mivel a fia, Vuk, a török Bursától igazolt a Polihoz. A 28 éves játékos egyébként irányító, aki 2013-ban az olasz bajnokság gólkirálya volt 226 góllal.
 
A legutóbbi átigazolási szezonban nemzetközileg jegyzet játékosok aláírását is megszerezte a Politechnika Temesvár az előttünk álló szezonra. A legnagyobb név a Vardartól érkező Filip Lazarov, aki balátlövő, de a szkopjeieknél védekezéséről is híres volt. A 31 éves játékos a barcelonai Kiril Lazarovnak az öccse. Érkezett még a Vojvodinától a SEHA-liga-, és BL-rutinnal rendelkező szerb válogatott balszélső, Filip Marjanovic. A Temesvárnak sikerült megtartania Cristian Fenicit, aki a Dobrogea Sud Constanta tulajdona volt, azonban most végleg megszerezték. Az előző román bajnoki idény legjobb irányítója éppen Fenici volt.
 
A temesváriak játékoskeretében van egy exszegedi is: a 2014-ben csapatunkkal EHF-kupa-győzelmet ünneplő Marko Lasica.
 
A bajnoki bronzérmes csapatból ketten távoztak, közülük egyiküket a szeptember 10-i rangadón, a Tatabánya ellen is láthatja a szegedi közönség: a Bányász igazolta le két évre a nyáron Demis Grigorast, aki jobbátlövőként vethető be.
 
Érkezők: Filip Lazarov (balátlövő, RK Vardar Skopje), Alexandru Guranescu, Filip Marjanovic (balszélső, RK Vojvodina), Vuk Milosevic (beálló, Bursa Nilüfer), Marko Simovic (jobbátlövő, CSM Bucuresti).
 
Távozott: Demis Grigoras (jobbátlövő, Grundfos Tatabánya KC), Mihai Timofte (balszélső, Dunarea Calarasi).
 
A Temesvár játékoskerete a 2016/17-es szezonra:
Kapusok: Zlatko Daskalovski, Adam Savic, Razvan Vilceanu
Jobbszélsők: Marko Lasica, Robert Furak
Jobbátlövők: Marko Simovic, Alexandru Guranescu
Irányítók: Cristian Fenici, Vuk Milosevic
Beállók: Marko Pejovic, Andrei Santeiu, Leonard Stefan
Balátlövők: Filip Lazarov, Andrei Paius, Claudiu Simicu, Arthur Wokan
Balszélsők: Filip Marjanovic, Denis Neamtu, Levente Szentpéteri.
 
Szombati ellenfelünk a HC Adrian Petrea Resita lesz. A csapat egykori játékosunkról, Adrian-Danut Petreáról kapta a nevét. Petrea 2007 és 2009 között játszott nálunk, ezalatt egyszer nyertünk Magyar Kupát. Profi játékos-pályafutása 2014 nyarán ért véget 36 évesen. Ebben az évben alakította meg a resicabányai klubot, amelynek jelenleg ő maga a vezetőedzője.
 
- Becsei Dávid -

Közzétéve: 2016.08.19.

TOVÁBBI HÍREK

2019
03/18
Magyar Kupa: a Balatonfüreddel játszunk az elődöntőben

Az M4 Sport Tv kézilabda-magazinjában kisorsolták a Magyar Kupa elődöntőinek párosításait, ahol a Balatonfüreddel kerültünk össze.

2019
03/18
Szerencsét hozott a Lexus-kulcs

Remek győzelmet arattunk tegnap délután, 25–23-ra nyertünk a K&H liga 20. fordulójában a Veszprém ellen. A mérkőzés előtt csapatkapitányunk és elnökünk jelképesen megkapta a Lexus Szegedtől új autóink kulcsait.

AZ ÖSSZES HÍR