Népes szurkolótábor előtti győzelem

Vissza
Népes szurkolótábor előtti győzelem

Első edzőmeccsét játszotta a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A szurkolók nagyon várták már a találkozót, 1800-an jöttek el az Orosháza elleni összecsapásra, amit a Pastor-csapat 34–25-re megnyert.

A kézilabdabarátok már nagyon várták az első edzőmeccset, közel kétezer Pick-drukker jött el az Orosháza elleni meccsre. Mindenki kíváncsi volt az új fiúkra, akik gólokkal mutatták meg, hogy jó igazolásnak számítanak.

Ismét a Pick-indulóval és a klub dicsőségeit jelképező zászlók behozatalával indult a meccs. Ez jó alaphang volt, Pedro hetesből szerezte az első szegedi gólt. Pastor mester négy részre osztotta a meccset, így 15 percenként sorokat cserélt.

Az jól látszott, hogy jóval erősebb és masszívabb lett a Pick-fal, és a gyors szélsőknek köszönhetően kontrában, lerohanásban is komoly játékerőt képviselhet majd a csapat. Az új fiúk is rendesen megszórták magukat, különösen Pedro és Sostaric volt elemében, a két jobbszélső az első 30 percben összesen nyolcszor volt eredményes. Járt is a taps a szünetben, ekkor már 19–10 volt a hazaiaknak.

Sego jött a kapuba a második félidőre – Sierra jól fogott –, sokáig nem volt szerencséje, azonban a hajrában már jó néhány bravúrt bemutatott.

Az 50. percben Skube is megszerezte első szegedi gólját, hatalmas taps volt a jutalma.

A MOL-Pick legközelebb szombaton 17 órakor a Gyöngyöst fogadja. Az edzőmeccset a szurkolók ismét ingyen nézhetik meg.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2016.08.11.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/05
Kedden kezdődik a döntő 3. mérkőzésére a jegyértékesítés

Pénteken 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntéjének harmadik, mintent eldöntő mérkőzésére a PICK Arénában kerül sor. Jegyinformációk az árusítással kapcsolatosan.

2023
06/05
Pénteken jön a mindent eldöntő mérkőzés

34–27-es vereséget szenvedtünk a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsén a Telekom Veszprém otthonában, így péntek 20.30-kor a PICK Arénában következik a mindent eldöntő meccs.

AZ ÖSSZES HÍR