Prodanovics edzésbe állt

Vissza
Prodanovics edzésbe állt

Szombaton 15 órakor az idény utolsó meccse következik. A MOL-Pick Szeged az MVM Veszprém együttesét fogadja az újszegedi sportcsarnokban. A tét nem kisebb, mint a bajnoki cím sorsa. Jó hír, hogy Rajko Prodanovics is már a társakkal készül.

Kedden két edzés szerepelt a programban, szerdától már egy foglalkozást vezényel Juan Carlos Pastor, aki éppen ma ünnepli a születésnapját. Amúgy is emlékezetes időpont a május 18., hiszen két éve Berlinben ezen a napon nyertük meg az EHF-kupát, erre a diadalra minden szegedi szívesen emlékszik vissza.

Mára azonban ennyi a múltidézés, mindenki előre tekint. Videózással indult a nap, ezután már a taktikai elemek gyakorlása szerepelt a programban. Jó hír, hogy Rajko Prodanovics csatlakozott a kerethez, szerb válogatott szélsőnk is társakkal gyakorol. Ancsin Gábor térde szépen gyógyul, egyelőre azonban még csak különmunkát végezhet, csak az utolsó pillanatban dől el, hogy játszhat-e a szombati, Veszprém elleni hazai meccsen.

Balogh Zsolt viszont remekül játszott Veszprémben, a hajrában fontos gólokat szerzett.

– Jól jött a két nap pihenő, teljesen ki tudtam magam kapcsolni, nem is gondoltam a kézilabdára. Keddtől azonban csak a Veszprém elleni meccs jár a fejünkben, erre koncentrálunk, erre készülünk. Nekem mindennap eszembe jut, hogy mekkora meccs elé nézünk. Egyértelműen erőt adnak nekem a hajrában szerzett gólok, örülök neki, hogy hozzátudtam tenni a csapat játékához. Bravúr kell szombaton, de ez a fantasztikus közönségünkkel össze is jöhet – nyilatkozta Balogh Zsolt.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2016.05.18.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR