Sajtóközlemény

Vissza
Sajtóközlemény

A PICK Kézilabda Zrt. az Origón 2016. április 05. napján megjelent „ Így nem lett a miénk a világ második legjobb bajnoksága” című cikkéhez és a cikkben megjelent valótlan állításokhoz az alábbi közleményt adja ki.

A cikk szerzője a tegnapi napon 13 óra 46 perckor írásban megkereste klubunk vezetőit a SEHA Ligában való indulással kapcsolatosan és megküldte a kérdéseit.

Akkor telefonon azt a tájékoztatást kapta, hogy még az este folyamán megküldjük kimerítő válaszainkat a feltett kérdésekre. Szögi Nándor Operatív Igazgató a Klub álláspontját 19 óra 47-kor emailen megküldte a cikk szerzőjének.

A cikk – a Klubunk válaszát és álláspontját be nem várva – 19.06 perckor megjelent azzal, hogy a végén utal arra, hogy amennyiben megkapja a válaszunkat, akkor azt szintén közzé teszik. Erre a jelen közlemény kiadásáig nem került sor, így kénytelenek vagyunk saját magunk tájékoztatni mindenkit a tényleges állapotról.

A Magyar Kézilabda Szövetség 2016. március 05. napján küldött egy levelet részünkre, melyben azt a tájékoztatást adták, hogy felmerült az az elképzelés, miszerint 4 magyar csapat elindulna a SEHA Ligában (a levelet közzé tesszük). Szó sem volt arról, hogy a SEHA Ligában játszó csapatok indulnának a Magyar Bajnokságban, erről az elképzelésről mi is csak vasárnap a sajtóból értesültünk. Kijelentjük, hogy a SEHA Ligával 2 éve minden kapcsolatot megszakítottunk, így az eleve nem lehet igaz, hogy felénk részükről ilyen megkeresés érkezett volna. Felajánlottuk a cikk írójának, hogy amennyiben az általunk leírtakkal szemben más (igazolható) bizonyítéka van, akkor ismeretlenül is hozzájárulunk annak közléséhez, azonban ilyen bizonyítékok nem kerültek elő ismereteink szerint, egyben ez is jelzi a cikkben leírtak komolyságát.

le2.jpg

Tekintettel arra, hogy a klubunknak két évvel korábban kellemetlen tapasztalatai voltak a SEHA Liga szervezőivel, és a Liga lebonyolítása is meglehetősen szervezetlen volt (pl. Az MVM Veszprém 3 nap alatt 3 meccset játszott az idén), így azt a választ adtuk, hogy nem kívánunk az említett Ligában részt venni.

A vasárnapi sajtótájékoztató „komolyságát” igazolja, hogy nem tudták megmondani, hogy mennyi csapat és ténylegesen kik vennének részt a sorozatban (erre május végéig folytatnak tárgyalásokat) és nyilvánvaló, hogy jelen helyzetben a mérkőzések számára, a marketing- és közvetítési jogokra, utazási-szállási költségekre nem lehetne tervezni, így a mi feltételezésünk igazolódott be, miszerint egyébként sem lehetne ilyen bizonytalanságok mellett támogatni az MKSZ elképzelését (ismételjük azt, hogy 4 magyar csapat indulna a SEHA Ligában).

Ismereteink szerint az MKSZ elképzelése szerint 14 magyar csapat indulna a Magyar Bajnokságban, a cikk szerint ehhez csatlakoztak volna a SEHA Liga csapatai (hogy kik és mennyien, azt nem tudjuk), de ezek szerint 20 csapatos lett volna a Magyar Bajnokság?!

A Magyar Bajnokságban szereplő csapatok vajon vállalnák-e azt, hogy a Magyar Bajnokság keretében külföldre utazzanak és játszanak? Erre nincs információja a klubunknak, de nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy ilyen megkeresés a klubok felé nem történt!

A cikk hivatkozik arra is, hogy az MVM Veszprém és a 3-5. helyen álló csapatok támogatták a kezdeményezést. Konzultáltunk az egyik érintett klubbal és azt a választ kaptuk, hogy csak annyit írtak, hogyha ismerik a feltételeket, akkor tudnak érdemi választ adni. Ez nyilván nem tekinthető „támogatásnak”, a cikk mégis egyértelműen ezt állítja!

A cikkből az tűnik ki, miszerint a MOL-PICK Szeged miatt nem jön létre ez az elképzelés, ami nyilvánvalóan nem igaz, a klubunk nincs abban a helyzetben (és nem is szeretne ilyen szerepben tetszelegni), hogy bármely magyar klub külföldi ligában való szereplését megakadályozza és gátolja, mi csak a magunk nevében beszéltünk és beszélünk a jövőben is.

A jelen közleményünkkel ezt a témát lezártnak tekintjük, a klubunk a jövőben kizárólag a közelgő fontos feladataira koncentrál, nem kívánunk semmilyen további nyilatkozatot tenni!

Csak előre!

Szeged, 2016. április 6.

PICK Kézilabda Zrt.

Közzétéve: 2016.04.06.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR