Nagy Péter, a nagy Pick-drukker

Vissza
Nagy Péter, a nagy Pick-drukker

Nagy Péterről közismert, hogy hatalmas szurkolója a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának. A szegedi súlyemelő remek eredményt ért el a lengyelországi világbajnokságon, összetettben a hatodik lett, míg szakításban a negyedik. A remek siker mellett boldog

A súlyemelő nagyon sajnálta, hogy a vb éppen a Pick–Veszprém bajnoki rangadóval esett egy időbe, emiatt nem lehetett ott az újszegedi sportcsarnokban. Azonban Lengyelországban is végigizgulta a 23–22-es hazai sikerrel véget érő összecsapást.

– A 94 kilogrammos súlycsoport versenye közben néztük a delmagyar.hu közvetítését válogatottbeli csapattársam, Gyurkovics Ferenc telefonján. Bíztam benne, hogy nyer a csapat, ennek ellenére meglepő volt, hogy valóban sikerült is nekik, hiszen nem ők voltak esélyesek. Amikor vége lett a meccsnek, ujjongtunk kicsit, ám mivel közben ment a vb, vissza kellett fognunk magunkat – árulta el Nagy Péter.

Közzétéve: 2013.10.30.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/05
Kedden kezdődik a döntő 3. mérkőzésére a jegyértékesítés

Pénteken 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntéjének harmadik, mintent eldöntő mérkőzésére a PICK Arénában kerül sor. Jegyinformációk az árusítással kapcsolatosan.

2023
06/05
Pénteken jön a mindent eldöntő mérkőzés

34–27-es vereséget szenvedtünk a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsén a Telekom Veszprém otthonában, így péntek 20.30-kor a PICK Arénában következik a mindent eldöntő meccs.

AZ ÖSSZES HÍR