Csatára fel! Zubai Szabi is a keretben!

Vissza
Csatára fel! Zubai Szabi is a keretben!

Csapatunk 33–29-re nyert a THW Kiel ellen a VELUX EHF Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén. Szerdán 18.30-kor következik Németországban a visszavágó. Jó hír, hogy Zubai Szabolcs is rendbe jött, így csapatkapitányunk a keretbe került.

Ugye, hogy sikerült? Közösen: a CSAPAT, a szurkolók együtt véghez vitték azt tettet, amiről mindenki csak álmodott, legyőztük a világhírű THW Kielt, négy gólos előnyt szereztünk a szerdai (március 23.) németországi visszavágóra. 

Egy lépés megvan, jöhet a második! Kőkemény lesz, hiszen a 20-szoros német bajnok az otthonában félelmetes. Ezt megtapasztalhattuk egy éve is, amikor a negyeddöntőben legyőztek bennünket, és hatgólos összesítéssel búcsúztatták a MOL-Pick Szegedet.

Ez a múlt, egészen más az idei kávéház, és ezt már bizonyítottuk többször: bárkit képesek vagyunk még idegenben is legyőzni.

A hétfő a regenerációról szólt, este lesz egy átmozgató tréningünk.

A csapat kedden 5 órakor indul az újszegedi sportcsarnok elől. A Budapest–München–Hamburg–Kiel útvonalon előreláthatólag délután 2 órakor érkezik meg a tengerparton fekvő szállodához. Ezután pihenő következik, majd 18 órától 19.30-ig edzés.

Következzen a jó hír: Zubai Szabolcs is a keretben van, csapatkapitányunk sérülése rendbe jött.

– Ott leszek, harcolok, mert egy a célunk: továbbjutni – közölte a jó hírt honlapunkkal Zubai Szabolcs.

Szerdán közös séta, taktikai értekezlet szerepel a programban, majd 16.10-kor indul a SparKassen Arénába a MOL-Pick.

A meccset a Sport1 TV élőben adja, Méhes Gábor és Borsos Attila a helyszínről tudósít majd.

Csapatunk médiapartnere, a delmagyar.hu Útinapló formájában számol be az útról, a MOL-Pick Szeged Facebook-, Twitter-, és Instagram-oldala videókkal, fotókkal, friss hírekkel jelentkezik, a Rádió 88 pedig több interjút is készít a helyszínen, így szurkolóink figyelemmel követketik az eseményeket, nem maradnak le semmiről.

Gyerünk kékek! Csak előre!

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2016.03.21.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/01
Pénteken 16.45-kor nyílnak meg a PICK Aréna kapui

Pénteken 18.15-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének az első meccsén a Telekom Veszprém együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Fontos szurkolói információk.

2023
05/31
Bombac: Ezekért a meccsekért élek!

Élet-halál meccsre készül a Veszprém elleni bajnoki döntő első, pénteki felvonásán Dean Bombac, csapatunk irányítója. A szlovén játékossal az esélyekről, Juan Carlos Pastor vezetőedzőről, a szurkolókról és az immár rövid hajáról is beszélgettünk. Interjú.

AZ ÖSSZES HÍR