A Pick-Vörösmarty tornagyőzelme

Vissza
A Pick-Vörösmarty tornagyőzelme

Első alkalommal rendezték meg Szegeden, a „Jövő ziccerei az elődök kapujában” utánpótlás fiú kézilabdatornát. A Piarista-gimnáziumban két korosztály csatázott.

A 2001-es születési fiatalok remek mérkőzéseket játszottak az első napon. A csoportmeccsek után a Pick-Vörösmarty és a Gyöngyös csapata játszotta a döntőt. Végig kiélezett küzdelemben, fej fej mellett a Pick-Vörösmarty együttese nyert. A legjobb kapus címet is elhozták a vörösmartysok, Szalai Roland révén. A díjakat a Pick két spanyol válogatott játékosa, Roberto Parrondo és Niko Mindegía adta át.

Kedden a 2005-ösök vívtak ádáz küzdelmet. A Pick Szeged, a Kecskemét, a Vörösmarty, az Orosháza, a Koczka Kézisuli és a Békés vett részt az eseményen. A díjátadáson Juan Carlos Pastor, a Pick Szeged vezetőedzője és segítője, Marko Krivokapics is jelen volt.

Ezen a napon is örülhettünk szegedi éremnek, hiszen a Békés csapatát a Pick Szeged követte, és így ezüstérmesek lehettek. A legtechnikásabb játékos címét is itthon tartotta a szegedi csapat, hiszen Szekeres Roland a Pick Szegedből nyerte.

A 2001-esek végeredménye: 1. Pick-Vörösmarty, 2. Gyöngyös, 3. Békés, 4. Elektromos, 5. Pick Szeged, 6. Kecskemét.

A 2005-ösök végeredménye: 1. Békés GFKC, 2. Pick Szeged, 3. Kecskemét SC, 4. Orosháza, 5. Vörösmarty, 6. Koczka Kézisuli.

Mindkét napon a mérkőzések között a fiatalok felméréseken is részt vehettek, ahol a pszichés hatékonyságukat, ergométeres vizsgálattal az állóképességüket, valamint a motorikus képességüket is vizsgálták a szakemberek, a Szegedi Tudományegyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézet sporttudományi laboratóriumának számára. A torna során több szempontból azonosított, kiválasztott tehetségígéretek (max. 10fő) további, még mélyebbre ható, speciális sporttudományi mérésen vehetnek részt. Ez a torna és felmérés mind a tehetségek felfedezését, és a tehetségek gondozást segítette. Ezt a tornát A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM pályázatának segítségével lehetett megrendezni „A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatása.”


A győztes Pick-Vörösmarty (elöl): Marczika Barnabás, Szalai Roland. Középső sor: Kovács Csaba, Borbély András, Bajusz Gergő, Tóth Ádám, Rea Barnabás, Mészáros Csongor. Állnak: Mandl Gábor edző, Csíki Richárd, Szabó Bence, Niko Mindegía, Hajdú Olivér, Balán Norbert, Roberto Parrondo, Nagy-Pál Máté, Melnichuk Viktor, Szabó László másodedző. 

Közzétéve: 2013.10.30.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

2024
03/27
Szurkolói információk a Veszprém elleni BL-meccsre

Csütörtök 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém csapatát fogadjuk a PICK Arénában. Szurkolói információk.

AZ ÖSSZES HÍR