Pedro: MOL-Pick Szeged!

Vissza
Pedro: MOL-Pick Szeged!

3 éves megállapodást kötött a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a spanyol jobbszélsővel, Pedro Rodríguez Alvarezzel. A 25 éves játékos a nyáron érkezik a csapatunkhoz.

– Immár hivatalos, a nyártól a MOL-Pick Szeged csapatához szerződik Pedro Rodríguez Alvarez. A 193 centiméter magas jobbszélső 3 évre kötelezte el magát hozzánk. Úgy gondolom, hogy a BL-tapasztalatokkal rendelkező spanyol válogatott szélső nagy erőssége lesz a csapatunknak - nyilatkozta dr. Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóság elnöke. 

Pedro Rodríguez Alvarez 1990. augusztus 22-én született Vigóban. Jelenleg a La Rioja együttesét erősíti, előtte szerepelt az Academia Octavio és a Cuenca csapataiban. A 2012–2013-as idényben az EHF-kupában mutatkozott be a nemzetközi porondon, egy év múlva már a BL-ben szerepelt. Eddig az európai topligában 102 gólt szerzett. Idén 16 meccsen játszott a spanyol bajnokságban, ezeken 61 gólt szerzett, ez 3,82-es átlagnak felel meg. Ami igazán érdekes, hogy csak egyetlen gólt szerzett hétméteresből, a többit akcióból érte el. Remekül indul, erre ismét itt egy adat, 28 indulásból 27-et értékesített, egyetlen ziccert rontott eddig.

Az elmúlt évben az EHF TV készített egy Top 10 névre keresztelt összeállítást, amelybe az év legszebb találatai kerültek be, Pedro ezen a listán két góllal is szerepelt. A spanyol szélső rendkívül technikás és gyors kézilabdásnak számít.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2016.02.15.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR