Szombaton az első meccsünk itthon!

Vissza
Szombaton az első meccsünk itthon!

Szombaton 18 órakor a férfi kézilabda NB I 3. fordulójában hazai pályán fogadjuk a fővárosi PLER együttesét. Ez lesz a 2015–2016-os szezon első sportcsarnokbeli bajnokija. A kezdődobást klubunk alapítója, Ludányi Márton végzi el.

Egy éve kértük fel először klubunk alapítóját, Ludányi Mártont, hogy indítsa el számunkra a szezont, végezze el a kezdődobást. A hagyományt tiszteljük, és folytatjuk, a szombati (kezdés: 18 óra) PLER elleni bajnokin is Marci bácsi lép a kezdőkörbe, és végzi el az első dobást.

A legendás utánpótlás mesterre előtte is komoly szerep jut, hiszen a MOL-Pick Szeged közönsége minden bizonnyal nagy tapssal köszönti azt a kilenc utánpótlás csapatot, amely szerepelt a veszprémi Cell-kupán. Minden korosztályból az edzők által legjobbnak választott játékos elismerésben részesül, és a díjat Ludányi Márton nyújtja majd át nekik.

Meccs! Végre itthon! Ellenfelünk a fővárosi PLER két vereséggel kezdte a szezont. Az első meccsen Tatabányán kaptak ki 32–22-re, majd szerdán este közel álltak egy bravúros eredmény eléréséhez, hiszen hazai pályán a félidőben még vezettek a Csurgói KK ellen, és csak szoros találkozón szenvedtek vereséget (23–25).
Az elmúlt 10 évben mindig az alapszakaszban csatáztunk a PLER gárdájával, és 20-szor nyertünk. A legszorosabb eredmény 2009 novemberében született, ekkor meglepetésre az újszegedi sportcsarnokban csak 28–27 lett az eredmény.
Az elmúlt idényben 36–22-re nyertünk itthon, idegben 35–25-re győztük le a PLER-t.

A szombati találkozót Rajko Prodanovics kihagyja, szerb válogatott szélsőnk kisebb vádlisérüléssel bajlódik, így számára a hétre pihenőt írtak elő.
A 16-os keretet a péntek délelőtt edzés után jelöli ki Juan Carlos Pastor vezetőedző.

A PLER elleni bajnokinkról a delmagyar.hu szöveges online tudósításban számol be, a Rádió 88 élőben jelentkezik.

A meccsre a belépő 1490 forintba kerül, a pénztár 16 órakor nyit.

Közzétéve: 2015.09.03.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR