Pénteken kezdünk a Kanizsa-kupán

Vissza
Pénteken kezdünk a Kanizsa-kupán

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a vajdasági Magyarkanizsán a Kanizsa-kupa nemzetközi férfi kézilabdatornát. Tegnap kora délelőtt Szegeden, a Kárász utcai Corso Caféban Dukai Ágnes, a torna egyik szervezője – a Dukai família szívügye a viadal – és Sz

– Már csütörtök 18 órakor a Partizan–Velenje meccsel elstartol a viadal. Nem akartuk azt, hogy egy csapatnak egy nap két meccset is játszania kelljen. Minden rendben zajlik a szervezésben, Kanizsa nagyon várja már az eseményt. Biztos, hogy a hétvégén megtelik majd a Banja, a csarnok, hiszen a MOL-Pick Szegedre minden vajdasági nagyon kíváncsi. A csapat szurkolói is nagyon aktívak voltak, akadtak olyanok, akik már márciusban lefoglalták a szállást, illetve a bérleteket – számolt be Dukai Ágnes.

Mindenkinek azt ajánlják a szervezők, hogy Tiszaszigetnél menjenek át a határon, vasárnap pedig aki bediktálja a rendszámát, az külön sorban át tud majd jutni a röszkei határon. Pénzváltásra a csarnoknál is lesz lehetőség, és a helyi specialitást, a csevapot is meg lehet kóstolni. Nem kell izgulnia egyetlen szurkolónak sem, a csapolt Jelen pivo is hideg lesz.

– A csapat felkészülése az előre megtervezettek szerint zajlik, eddig minden rendben. Célunk nem más, mint a döntőbe jutás, ahol minden valószínűség szerint a macedón Vardar lehet majd az ellenfelünk. Ez különleges meccs lehet, hiszen a BL-ben is egy csoportban szerepelünk. Pénteken ebédre érkezünk Kanizsára, immár az új buszunkkal. Jó érzés úgy pályára lépni, hogy tudjuk, népes szegedi szurkolótábor biztat majd bennünket – nyilatkozta Szögi Nándor, a MOL-Pick Szeged operatív igazgatója.

A MOL-Pick Szeged meccsei az V. Kanizsa-kupán, péntek, 20 óra: MOL-Pick Szeged–Szaúd-Arábia válogatottja. Szombat, 20 óra: MOL-Pick Szeged–RK Nexe (horvát). A vasárnapi helyosztók programja, 15 óra: az 5. helyért, 17 óra: a 3. helyért, 19 óra: döntő, 20.45: ünnepélyes eredményhirdetés.

Közzétéve: 2015.08.13.

TOVÁBBI HÍREK

2019
01/16
Jön az év első edzőmeccse

Felkészülési mérkőzésen holnap 17 órától a macedón Peliszter Bitolát fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban. A találkozó megtekintése ingyenes.

2019
01/15
Nagy Martin: Kösz, jól vagyok

Csapatunk utánpótlás-válogatott kapusa, Nagy Martin az elmúlt héten kézsérülést szenvedett. A hálóőr túl van a műtéten, hét hetet vesz igénybe a gyógyulása.

AZ ÖSSZES HÍR