Ancsin Gábor már várja a felkészülést

Vissza
Ancsin Gábor már várja a felkészülést

Csapatunk július 19-én (vasárnap) megkezdi felkészülést a 2015-2016-os szezonra. Nyílt nappal (újszegedi Kisstadion), a Pick-nik a javából! összejövetellel kezdjük a szezont. Ancsin Gáborral beszélgettünk.

- Hogy telt a nyár, a szabadaság?

– A nyáron nem utaztunk el sehova a párommal, itt voltunk Szegeden, illetve a szüleimnél Kétsopronyban. Így is sikerült teljesen kipihennem magam, igaz, nem volt jóformán olyan nap, amikor ne edzettem volna. Mozgás nélkül nehezen tudok meglenni, nekem ez lételemem. Erősítettem, futottam, cross fitt tréningre jártam, így jó erőben vagyok – kezdte a beszélgetést Ancsin Gábor.

- Hiányoztak már a társak? 

– Éppen arra gondoltam a napokban, hogy azért a társak már egyre jobban hiányoznak, jó lesz újból találkozni. Utána viszont eszembe jutott Kopaonik. Az egy kemény időszak lesz, itt a lényeg a „túlélés”, az, hogy mindent elvégezzünk, fizikálisan felkészüljünk. Persze hogy nehezek az edzések, de ez is minket szolgál, hiszen itt szerezhetünk megfelelő alapot. A környezet kiváló, kicsit magányosnak is érezzük magunkat, hiszen csak mi vagyunk a táborban, de ez még jobban összerázza a társaságot – folytatta mondandóját a magyar válogatott jobbátlövő.

- Mit szólsz a BL-sorsoláshoz?

– Komoly elismerés, hogy az európai szövetség a legjobb 16 közé rangsorolt bennünket. Ha hasonlóan tudunk játszani, mint tettük az előző BL-szezonban, akkor a harmadik helyre odaérhetünk. Fontos lesz a jó formaidőzítés, hiszen 14 mecset játszunk a csoportban, jóval többet, mint eddig – zárta a beszélgetést Ancsin.

Közzétéve: 2015.07.13.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR