Pastor edzést tart Füreden

Vissza
Pastor edzést tart Füreden

Csapatunk edzője, Juan Carlos Pastor a héten visszatért Magyarországra. Ez sem véletlen, hiszen a hétvégén Marko Krivokapiccsal és a klub utánpótlásedzőivel közösen részt vesz a balatonfüredi edzői konferencián.

Juan Carlos Pastor hétfő hajnalban ért haza Kölnből, ahol megtekintette a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét.

– Ismét magas színvonalú volt az esemény, a Barcelona megérdemelten hódította el a serleget, a fináléban fizikálisan nőtt a Veszprém fölé, és volt egy Karabaticsuk, aki remekül játszott. A magyar csapat második helye nagyon értékes és dicséretes – nyilatkozta honlapunknak a MOL-Pick Szeged vezetőedzője.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy javában tart a szabadság, edzőnk mégis Szegeden tartózkodik.

– Több egyeztetést is végzek a klubbal, lezárjuk az idényt, a bajnokság vége után is van teendő bőven. Péntektől pedig Balatonfüredre utazunk, ahol kezdődik az edzői konferencia. Én két bemutatóedzést is tartok a füredi juniorcsapattal. Ezután viszont a pihenés játssza a főszerepet, a családommal nyaralni megyünk, július 19-én pedig megkezdjük a felkészülést – fejezte be a gondolatait Juan Carlos Pastor.

Közzétéve: 2015.06.02.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/09
Ezüstérmesként zártuk a bajnokságot

Négy góllal is vezettünk a Veszprém ellen a bajnoki finálé mindent eldöntő meccsén, a végén azonban a vendégek szerezték meg a győzelmet (27–31), ezzel az aranyérmet.

2023
06/09
A PICK Aréna kapui 18.30-kor nyílnak

Ma 20.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének harmadik meccsére minden jegy elfogyott, a pénztárak nem nyitnak ki, jegy nélkül ne induljatok útnak.

AZ ÖSSZES HÍR