Meccsre fel! Útinapló a BL-túráról

Vissza
Meccsre fel! Útinapló a BL-túráról

Szerencsésen megérkeztünk Bitolába. Szerdán 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a Pelister ellen csatázunk. Útinaplóval jelentkezünk.

Szerda, 12 óra: Meccsre fel! – innentől kezdve ebben a lázban égünk, hiszen 18.45-kor kezdődik az idei szezon nyolcadik BL-meccse. A találkozót a Sport 1 tévé élőben közvetíti, szurkolóink Szegeden ismét a Golden presszóban nézik együtt az összecsapást és szurkolnak a Pelister elleni BL-találkozón.

Régen jelentkeztünk, így kicsit a tegnap estéről. Edzettünk, mozogtunk, átvettünk jó néhány taktikai elemet. Azt gyorsan megállapítottuk, hogy nincs meleg a bitolai csarnokban, amely nem éppen korszerű, és akkor még finoman is fogalmaztunk. A körülmények ilyenek, ezzel nem foglalkozunk, hiszen nagyon fontos meccs vár ránk. Az egy héttel ezelőtti kerettel vesszük fel a harcot, sajnos Bánhidi Bence és Gleb Kalaras is sérült még, így nem tartottak velünk. Egy másfél órás tréninget vezényelt Kárpáti Krisztián és Vladan Jordovics, jó hangulatú volt a foglalkozás.

Borús, esős időre ébredtünk szerda reggel, szerencsére kilenc óra környékén egyre többször bukkant elő a nap, így csodás látványt nyújtott a 2600 méteres Pelister hegycsúcs, ami a szállodánkból jól látszik. Mi Bitola szélén lakunk, így a szálloda munkatársai javaslatára a belvárosban sétáltunk egyet, mert a hotel környékén rengeteg a kóbor kutya, így inkább azt mondták menjünk nyugodtabb helyre. Jött is értünk a busz, szólt a Bijelo Dugme, a jó öreg sofőr mindenkinek intett, hiszen nem nagy város Bitola, büszkén vitt bennünket a központig. Sétáltunk egyet a fő utcán, ami természetesen tele volt kávézóval, és ezek legtöbbje telt házzal működött, majd a játékosok kiültek a teraszra egy kávéra. Bent veszélyes volt a helyzet, hiszen mindenhol lehet cigizni – erre azért a mai meccsen a csarnokban is lehet majd számítani -, így ezt elkerülték a fiúk. Bitola sokáig volt török uralom alatt, így ennek a nyomai látszódnak a belvároson. Szerencsére jó volt az idő, így kellemesen telt a közös séta. Azért a visszaúton meglepetés ért bennünket, hiszen sofőrünk útközben megállt egy pillanatra, a főnökétől kapott észak-macedón denárt tankolásra, ő pedig büszkén mondta neki, hogy egy holland csapatot fuvaroz. Ezt, hogy honnan vette, senki sem tudja…

Na ennyi a délelőttről, hiszen a séta után 12 órától már taktikai értekezlet, azaz videózás szerepel a programunkban. Ebéd, pihenő, majd 16.45-kor irány a Boro Curlevski csarnok, amelynek a befogadó képessége 3 ezer fő. A meccsen két francia játékvezető dirigál, Karim Gasmi és Raouf Gasmi. 

Kedd, 15 óra: Megérkeztünk Bitolába, már a keret túl az ebéden, a játékosok a szobában pihennek, 17.15-kor indulunk edzeni. Szerencsére nem volt semmi gond az úton, a szerb-észak-macedón határon sem volt forgalom, így viszonylag gyorsan átléptünk. Szkopjéig autópályán haladtunk, az utolsó 100 kilométer volt kicsit lassabb, de gyönyörű helyen haladt az út, a hegycsúcsok havasak voltak, így egy kicsit lehetett gyönyörködni a táj szépségében.

Na de nem turistának érkeztünk, így már mindenki a meccsre koncentrál. A nemzetközi porondon először játszunk Bitolában, a premieren remek győzelmet arattunk, 34-26-ra nyertünk. A Pelister tegnap bejelentette, hogy leigazolta a klub saját nevelésű játékosát, a balátlövő Filip Kuzmanovszkit, aki a német Wetzlar csapatában játszott.

Visszatérve Bitolára, ma a városba érkezett az albán miniszterelnök, Edi Rama, így nem volt egyszerű a közlekedés, mert a város számos pontját lezárták. Kora este edzünk, élesítjük magunkat a holnapi meccsre.

A végére egy fontos információ: a Budakalász elleni meccsünk december 8-án (péntek) 18 órakor lesz megrendezve. A PICK Arénában fogadjuk ellenfelünket, ez lesz az év utolsó meccse, rengeteg programmal, többek között a megszokott plüssdobással. 

Hétfő, 19 óra: Szerencsésen megérkeztünk, a csapat már sétált egyet Nis központjában, szerencse jó idő van, vacsora előtt pedig még közös videózás is szerepel a programunkban. A határon simán átjutottunk, szerencsére nem voltak sokan, és a szerb autópályán sem volt nagy forgalom. Vacsora után pihenőre tér a csapat, reggel 8.30-kor indulunk tovább Bitolába.

11 óra: Elindultunk! Hosszú út vár ránk, hiszen Szegedről egészen az észak-macedón Bitoláig utazunk, méghozzá a csapatbuszunkkal. A Pelister is hasonlóan tette meg a két település közötti távolságot. Mi azonban nem egyszerre tudjuk le a 803 kilométert, két napra osztottuk az utazást.

A hétfő reggeli kondiedzés után 11 órakor indultunk el a PICK Aréna elől. Az első nap úticélja Nis. Az éjszakát a szerb városban töltjük. Ez sem lesz kisadag, hiszen Szegedtől 456 kilométerre található Szerbia harmadik legnagyobb városa. A rutinos #kékek szurkolók számára ismerős a város neve, hiszen a Radnicki Nis labdarúgócsapata a jugoszláv labdarúgó-bajnokságban meghatározó szerepet töltött be, az 1981–1982-es idényben az UEFA-kupában elődöntőt játszottak, többek között a csapatban szerepelt Dragan „Pikszi” Stojkovics is, aki a város szülötte, jelenleg a magyar válogatott mögött másodikként végzett és Eb-résztvevő szerb nemzeti csapat mestere.

Ennyi a kis nisi történelem, hiszen a pihenésen kívül mást nem csinálunk a 183 ezres településen. Kedden a reggeli után folytatjuk az utat, várhatóan kora délután már Bitolában leszünk. Ebéd, pihenő, majd este edzés következik. Jön egy újabb kihívás a Bajnokok Ligájában. Az elmúlt héten 34–26-ra nyertünk a Pelister ellen, de ez most egy teljesen más meccs lesz, a bitolai közönség félelmetes hangulatot teremt, így biztos, hogy a hazaiak kettőzött erővel küzdenek majd. Na, de rohanjunk ennyire előre, a szerdai meccsel lesz még időnk foglalkozni bőven.

Fontos információ, hogy ismét rajzpályázatot hirdettünk a gyerekeknek. „Legkedvesebb #kékek játékosom” címmel várjuk a pályaműveket. Bővebben erről ITT lehet olvasni.

Csapatunk legközelebb november 25-én (szombat) 18 órakor játszik hazai pályán, a PICK Arénában, ellenfelünk a Dabas KC együttese lesz.

Jegyvásárlás: ITT!

 

Közzétéve: 2023.11.20.

TOVÁBBI HÍREK

2023
12/08
Vastapssal búcsúzott 2023-tól a #HandballFamily

Igazi #HandballFamily hangulatban játszottuk le 2023 utolsó bajnoki-mérkőzését. Csapatunk 39-29-re nyert a Budakalász ellen.

2023
12/08
Szurkolói információk a Budakalász elleni meccsre

Pénteken 18 órakor a K&H férfi kézilabda ligábam a CYEB Budakalász együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Szurkolói információk.

AZ ÖSSZES HÍR