Vadkerti már edzésben

Vissza
Vadkerti már edzésben

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata július 21-én (hétfő) 17 órakor nyílt edzéssel kezdi meg a felkészülést az új bajnoki szezonra. Vadkerti Attila már három hete munkához látott. A csapatkapitánnyal beszélgettünk.

– Sikerült kipihenned magad?

– Teljesen! Egy remek nyári szabadságon vagyok túl. Sokat utaztunk, családlátogatáson voltunk, és szerencsére mindenkire jutott idő. Voltunk a Balatonnál, Pannonhalmán, Érsekújváron, Miskolcon, Budapesten. Jól éreztük magunkat, így teljesen feltöltődve láthatok munkához.

– Edzésben vagy már?

– Jóval hamarabb elkezdtem mozogni, mint amit meghatározott Juan Carlos Pastor vezetőedző. Miskolcon feleségemmel, Eszterrel mindennap futottunk, kondiztunk. Szerencsés voltam, hiszen anyósom ahol él, annak a közelében egy remek rekortán atlétikai pálya található, és itt 4-5 kilométereket futottunk mindennap. Egy barátomnak pedig van egy szabadban található konditerme, így ott erősítettünk, és mivel ő egy remek szakács, így a mozgás után egy jót ettünk. Úgy gondolom, hogy jó állapotban várom a hétfői kezdést.

– Várod?

– Éppen ezen gondolkodtam a napokban, hogy igen! A válogatottal nem sikerült szépen lezárni az idényt, azonban a klubcsapatommal, a Pick Szegeddel igen! Éppen ezért most már viszket a kezem, jó lesz egy nyílt edzéssel, a szurkolókkal közösen elkezdeni a szezont.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2014.07.15.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR