Négyes döntőre készül a PICK Szeged I. serdülő

Vissza
Négyes döntőre készül a PICK Szeged I. serdülő

Szombaton és vasárnap Szigetszentmiklóson rendezik meg az I. osztályú serdülő bajnokság négyes döntőjét. A PICK Szeged I. csapat gőzerővel készül az eseményre.

Nagyszerű sikert ért el a PICK Szeged I. serdülő csapata. A #kiskékek kiharcolták a részvételt az I. osztályú országos bajnokság négyes döntőjébe. Hutvágner István együttese a Ferencváros mögött a második helyen végzett a Keleti csoportban, így küzdhet tovább a bajnoki címért.

Szombaton és vasárnap az említett két csapat mellett a Nyugati csoportból a NEKA és Csurgói KK vívta ki a részvételt. A balatonboglári együttes végzett az élen, míg a somogyiak a második helyen.

Maradjunk egy kicsit nálunk, hiszen 26 meccsen 20 győzelmet, 3 döntetlent és 3 vereséget könyvelhettünk el. Ami igazán büszkeség, hogy a második csapatunk, a PICK Szeged II. lett a csoportban a harmadik, pedig Vladan Jordovics együttesében több fiatal is szerepet kapott.

Az első meccset mi vívjuk majd a szigetszentmiklósi négyes döntőben. Szombaton 11 órakor azzal a NEKA-val csapunk össze, amely 26 meccsen 25-ször nyert, és csak egyetlen egyszer szenvedett vereséget. A másik párharcban a Fradi 13 órakor találkozik a CSKK-val.

Vasárnap előbb a bronzmeccset, majd utána a döntőt rendezik.

Közzétéve: 2022.06.07.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

AZ ÖSSZES HÍR