Edzők töltötték meg a PICK Arénát

Vissza
Edzők töltötték meg a PICK Arénát

Hétfőn a NEKA szervezésében edzői szakmai napot rendeztek a PICK Arénában.

Pörgős és színes kis nap volt. A NEKA a PICK Arénában, a Ludányi Márton sportcsarnokban az edzők számára szakmai napot szervezett. Közel 160 szakember foglalt helyet a lelátón, és hallgatta, nézte az előadásokat, amelyből bőven kijutott.

Mi is fontos szerepet kaptunk. A főszervező, a Szegedhez ezer szállal kötődő Mocsai Tamás nyitotta meg az eseményt. Az egykori kiváló kézilabdás elárulta, hogy nagypapája az Aréna melletti töltésen tanította meg kerékpározni, így igazán kellemes emlékei vannak a városról, ahol továbbra is több rokona él. Ezután klubunk cégvezetője, Kiss Bence köszöntötte a megjelenteket, majd mesélt az elmúlt 60 év szegedi kézilabda történelméről, a sikerekről, a jelenről.

A történelmi pillanatok után Juan Carlos Pastor, csapatunk vezetőedzője, és segítője, Marko Krivokapic foglalta el a pályát, és tartott előadást. „A sikeres kézilabdázó profilja, útmutató a képzéshez!” – ez volt a címe. Csapatunk mestere pörgős és igazán interaktív beszámolót tartott, többször is megszólította az edzőket, kérdezett tőlük. Az előadás után a PICK Szeged U21 NB I/B-s csapata érkezett, Pastor edző velük tartott közösen edzésbemutatót. „A stratégiai gondolkodás fejlesztése és alkalmazása támadásban” ez volt az óra címe. Ha valami nem ment, akkor Mister beállt a fiatalok közé, kezébe vette a labdát, és megmutatta a mozgást, a zárást, a passzolást, hogy miként kell ezt helyesen csinálni.
 
Kérdésekben most sem volt hiány, majd Bánhidi Bence, csapatunk kapitánya válaszolt a műsorvezető által feltett kérdésekre. Bence pedig mesélt mindenről: a kezdetekről, a nehézségekről, a sikerekről.
Délután sem állt meg az élet, ekkor már főként az erőnléti edzők munkássága került előtérbe, majd a PICK Aréna megtekintése zárta az edzői szakmai napot.

 

Közzétéve: 2022.05.16.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

2024
04/16
Jegyértékesítés a HSA NEKA elleni meccsünkre

Április 30-án (kedd) 18 órakor utolsó hazai alapszakaszbeli meccsünket vívjuk a HSA NEKA ellen a K&H férfi kézilabda ligában. Megkezdődött a jegyértékesítés.

AZ ÖSSZES HÍR