Január 18., kedd, 10 óra. Szeged, Etelka sori műfüves futballpálya. 2 Celsius-fok. Süt a nap, de 21 km/h-s északnyugati szél fúj. Ez volt a helyzet a Szegeden készülő csapat edzésének kezdetén. Hideg szél fújt. Az ötfős brigád rendesen felöltözött. Jött az év első komoly futása. Boba, azaz Slobodan Acimov összecsapta a tenyerét, majd a játékosokhoz szólt. „Fiúk! Ma futunk! Nem sokat, de nem is keveset. Iramfutás vár rátok, de előtte jól bemelegítünk!”

Kocogással indult a foglalkozás. Sapka mindenkin, Deki és Matej még sálat is vett, mert csípős hideg volt. Nyújtás, lazítás, majd 10 perc után előkerült a játékosok legnagyobb ellenfele, a stopperóra. Az idő nagy úr, most pedig erőnléti edzőnk nem kegyelmez. Dean Bombacnak és SuperMarionak, azaz Mario Sostaricnak nagyobb penzumot írt elő, ők mindig 10 másodperccel tovább futottak, mint Imanol Garciandía, Matej Gaber és Mirko Alilovic.

Népes kis tábor buzdította a srácokat. A szakmai stáb most népesebb volt, mint a keret létszáma. Djordje Ignjatovic volt a legnagyobb szurkoló, mindig jött a „Lets’ go, guys!” buzdítás tőle. Nyomták a fiúk. „Bravó!” – jött a dicséret Bobától. A hidegben is egyre több izzadságcsepp jelent meg a játékosokon, akik becsülettel végezték a feladatukat. A tempó nem esett vissza, rótták a köröket, a métereket. „Már csak egy!” – erre a mondatra mindenki szeme felcsillant. Rendesen megtolta mindenki az utolsó penzumot. Taps volt a jutalom, amikor véget ért a futás. Mosoly nem sok volt a srácok arcán. Zárásként a konditeremben mindenki nyújtott egyet, majd 11 óra után néhány perccel véget ért az edzés.