#kékek Eb-blog Ilyen a napunk (Mikler Roland, 1. rész)

Vissza
#kékek Eb-blog  Ilyen a napunk (Mikler Roland, 1. rész)

Négy játékosunk is tagja a magyar férfi kézilabda-válogatottnak. Jön a #kékek Eb-blog. Az első részben Mikler Roland ad helyzetjelentést.

– Boldog új évet mindenkinek! Nem is kezdhettem mással a blogot. Igaz, mi már rendesen belekerültünk a körforgásba, kőkeményen dolgozunk, készülünk a jövő héten kezdődő Európa-bajnokságra. Az ünnepek csodálatosan teltek. Kisgyerekként is imádtam a karácsonyt, nagyon sok szép emlék fűz hozzá. Most pedig családapaként is hasonló érzések kavarogtak bennem, az ikrek, Narina és Dominik egyre nagyobbak, így már ők is izgalommal várták az ünnepeket. Sokat játszottunk, zenéltünk, énekeltünk, táncoltunk. Szerencsénk is volt, mert tudtunk egy kicsit szánkózni is, így tényleg jól teltek azok a napok, amelyeket a családdal tölthettem. Viszont most egy pár napig nem találkozunk, mert jön az év első komoly feladata, a hazai Európa-bajnokság. Elszántak vagyunk, már december végén is edzettünk, mert szeretnénk itthon jól és eredményesen szerepelni. Hatalmas motiváció nekünk, hogy Budapesten, honfitársaink buzdítása mellett játszhatunk. Sok nagy csatát megéltem már az életben, de most ez különleges lesz. Az új budapesti Arénában 20 ezer szurkoló előtt játszhatunk. Már most libabőrös lettem, miközben ezeket a sorokat írom. Húszezer szurkoló együtt ordítja majd, hogy „Ria! Ria! Hungária!” Ez brutális lesz, az biztos. Szerencsére minden rendben van velünk, nem unatkoztunk egyik edzésen sem, volt benne fizikai felkészítés is, hogy minél jobb legyen a kondink, de rengeteg labdás tréningünk is volt. Várjuk a csütörtök estét, végre játszunk! Minden sportoló ezt szereti, valójában ezért csinálja az egészet. Jó lesz élesben gyakorolni előbb a fehéroroszok, majd szombaton Bahrein ellen. Élesítünk, hogy minél jobbak legyünk. Lépésről lépésre szeretnénk előre lépni, ez most a célunk.

 

Közzétéve: 2022.01.05.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

2024
04/16
Jegyértékesítés a HSA NEKA elleni meccsünkre

Április 30-án (kedd) 18 órakor utolsó hazai alapszakaszbeli meccsünket vívjuk a HSA NEKA ellen a K&H férfi kézilabda ligában. Megkezdődött a jegyértékesítés.

AZ ÖSSZES HÍR