Egy hét alatt másodjára a Vardar ellen

Vissza
Egy hét alatt másodjára a Vardar ellen

Csütörtök 20.45-kor az EHF Bajnokok Ligájában idegenben, a HC Vardar 1961 otthonában lépünk pályára. A meccset a Sport1 élőben adja.

Szerdán még Szegeden edzünk, csak csütörtök reggel kelünk útra. Szegedről Budapestre, a Liszt Ferenc reptérre utazunk, onnan különgéppel repülünk Észak-Macedónia fővárosába, Szkopjéba. A megérkezést követően ebéd, majd pihenő következik a keret számára, majd jön este az EHF Bajnokok Ligájában, a 8. fordulóban a HC Vardar 1961 elleni összecsapás. Egy hét alatt másodjára találkozunk a kétszeres BL-győztessel. Ki ne emlékezne az egy héttel ezelőtti szegedi meccsre, az újszegedi sportcsarnok utolsó nemzetközi összecsapására, amelyet 34-31-re nyertünk meg.

Jó passzban vagyunk a Vardarral szemben, hiszen az elmúlt négy meccsen legyőztük őket, sőt, ebben az évben már háromszor találkoztunk velük, és mindháromszor diadalmaskodtunk.

Szomorú esemény árnyékolja be a meccsünket, hiszen napokkal ezelőtt Bulgáriában tragikus balesetet szenvedett egy észak-macedón turistákat szállító autóbusz, így az országban három napos gyász van. A #HandballFamily őszinte részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak.

Kőkemény csatára számíthatunk a szkopjei pokolban, a Jande Sandanskiban. Azt többször megtapasztalhattuk már, hogy a Vardar drukkerei félelmetes hangulatot képesek teremteni. Arra is fel kell készülnünk, hogy ezt kizárjuk, és csak a meccsre koncentráljunk. Jó hír, hogy Bodó Richárd hétfő óta már a társakkal edz, a magyar válogatott átlövőnk kisebb betegséggel küszködött, ezért nem játszott a Gyöngyös elleni bajnokin, de most már jól érzi magát.

– Nem lesz egyszerű meccs, láthatta mindenki, hogy a Vardar kellemetlen stílusban játszik. Gyorsak, tele rutinos, sok nagy csatát megélt játékosokkal. Fontos lesz a védekezés, az, hogy gyorsan visszarendeződjünk, mert a hazaiak biztos, hogy megint rohannak majd. Sokkal pontosabbnak kell lennünk támadásban, Szegeden kicsit naggyá tettük a kapusukat, most precízebben kell lőni. Jó passzban vagyunk, így egyetlen cél lebeg a szemünk előtt: begyűjteni a győzelmet, és az ezzel járó két pontot – nyilatkozta Bodó Richárd.

A meccset a Sport1 élőben adja. Közösségi felületeinken pedig videókkal jelentkezünk. Szombaton 18 órakor újból itthon játszunk, a Balatonfüred csapatát fogadjuk. A meccsre a jegymester.hu oldalon már lehet belépőt vásárolni. A bajnokit az M4 Sport élőben adja.

Közzétéve: 2021.11.24.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR