Szombaton is edzettünk, készülünk az Elverum ellen

Vissza
Szombaton is edzettünk, készülünk az Elverum ellen

Október 14-én (csütörtök) 18.45-kor a norvég Elverum Handball csapatát fogadjuk a Bajnokok Ligájában. Szombaton is edzettünk.

Nincs megállás. A magyar válogatott játékosaink (Mikler Roland, Bánhidi Bence, Bodó Richérd, Rosta Miklós) csütörtök délutántól összetartáson vesznek részt, így ők hiányoztak az elmúlt napokban az edzésekről. A többiek viszont nem lazsáltak, keményen gyakoroltak, a délelőtti foglalkozásokon főként a fizikai felkészítés játszotta a főszerepet. Slobodan Acimov erőnléti edző rendesen meghajtotta fiúkat, így rendesen megizzadt mindenki.

A hétvégén sem volt megállás. Szombat délelőtt is edzett a csapat, egyedül Luka Stepancic végez még külön feladatokat, a többiek rendben. Nem véletlen, hogy így készülünk, hiszen október 14-én (csütörtök) 18.45-kor az idei szezonban másodszor szerepelünk hazai pályán a Bajnokok Ligájában. Ismerős csapatot, a norvég Elverum Handball együttesét fogadjuk a 4. fordulóban. Skandináv ellenfelünkkel a nyáron két edzőmeccset is játszottunk, és mindkettőt (29-24 és 29-27) megnyertük ellenük, de rendesen megküzdöttünk a sikerét.

Egy biztos, hogy szurkolóink ismét nagy lendületet és energiát adhatnak majd nekünk. A meccsre már lehet belépőt vásárolni a jegymester.hu oldalon, illetve hétfőtől egészén a meccs kezdéséig (15 órától-18 óráig) az újszegedi sportcsarnok jegypénztárában is lesz árusítás.

Az Elverum Handball elleni mérkőzés jegyárai:

ABCDGHIJ szektorok (hosszú oldal):  4 990 Ft
KL szektorok (kapu mögött): 3 490 Ft

Közzétéve: 2021.10.09.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/20
Nagy Martin: továbbra is OTP Bank - PICK Szeged

Klubunk 2025. június 30-ig meghosszabította szerződését kapusunkkal, Nagy Martinnal.

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

AZ ÖSSZES HÍR