Kárpáti Krisztán: magasra tettük a lécet

Vissza
Kárpáti Krisztán: magasra tettük a lécet

Ma két serdülő meccsel megkezdi az idényt a PICK Kézilabda Akadémia. Komoly felkészülés után már éles meccseket vívnak a fiatalok. Akadémiánk vezetőjével, Kárpáti Krisztiánnal beszélgettünk.

- Mit vársz az új idénytől?

- Kicsit tartok tőle, mert az elmúlt szezonban magasra tettük a lécet. Ez volt az első akadémiai évünk, amely nagyon sikeres volt. Sok játékosunk távozott, főleg ez az NB I/B-s csapatunkat érinti. Összesen tizenegyen mentek el, az nagy büszkeség, hogy öten az NB I-ben folytatják a pályafutásukat. Nyolc fiatalember érkezett a keretbe, így egy teljesen új csapatot kell építenünk. Nem volt sok időnk együtt készülni, mert az ifjúsági Európa-bajnokság miatt többen hiányoztak. Megfiatalodtunk, nagy volt a jövés, menés, így egy kicsit nagyobb izgalommal várom az idényt.

- Mindent sikerült elvégezni, amit elterveztetek?

- Akik helyettesítettek, azok nagyszerű munkát végeztek, jó állapotban voltak a játékosok. Most a taktikán, a csapat összeérésén van a hangsúly. Öt kézilabdás szerepelt az ifjúsági Eb-n, ketten pedig teljesen újak.

- A többi korosztály is átalakult?

- Ott nagyobb stabilitást érzek. A tavalyi négy helyett most öt akadémiai csapatunk van, mert annyi fiatal tehetséggel rendelkezünk, hogy érdemes volt ezt bővíteni. Felfelé tolódtak inkább a dolgok, szerencsére kevés távozónk volt, inkább az érkezők névsora a bővebb.

- A felnőtt NB I már elindult, és jó néhány akadémista szerepet kapott a PICK Szegedben, sőt néhányan a roglai edzőtábort is a nagyokkal töltötték. Nagy motiváció ez a játékosoknak?

- Motiválja őket, hogy a felnőttekhez lehet kerülni. Azt vettem észre, hogy akik végig dolgozták a szlovéniai edzőtábort, azok egy hatalmas lökést kaptak: nagyobb önbizalommal, sokkal bátrabban, karakteresebben végzik a munkát.

- Rang már a PICK Kézilabda Akadémia játékosának lenni?

- Jó úton járunk, de azért még sok-sok lépés van hátra. A rendszerünk még nem teljes, több szegmensben még dolgoznunk kell. Hatalmas előrelépés lesz, ha elkészül az új otthonunk, akkor tudunk majd nagyot lépni. A nyílt napunk népszerűsége viszont azt mutatja, hogy igenis rangja van a PICK Kézilabda Akadémiának, hiszen a korábbi évekhez képest megnégyszereződött a jelentkezők létszáma. Ez azt mutatja, hogy tényleg elindult valami.

- Miben kell jelentősen előrelépni?

- A délelőtti foglalkozások és az iskolákkal való együttműködés az egyik kulcsprobléma. Ezen dolgozunk most, hogy ne hajnalok hajnalán kelljen edzeniük a fiúknak, és ne idősávos megoldások legyenek, mindenki a saját korosztályával és a saját edzőjével tudjon dolgozni. Ez most komoly gond, ezt kell menedzselni. A különböző stábokat is szeretnénk még jobban összhangba hozni, az erőnléti, a rehabilitációs és az edzői stábot kell finomítani, hogy még harmonikusabb legyen az összhang. Rengeteg információt kapunk a különböző méréseknek köszönhetően a gyerekekről, és ezt a mindennapi edzésmunkába kell majd beépíteni. Ez nem egy egyszerű feladat, de arra törekszünk, hogy ez is jól működjön.

- A szakmai stáb is stabil. Jó együtt dolgozni a kollégákkal?

- Minden feltétel adott. Minden támogatást megkapunk, és megkaptunk eddig is. A munkára való lehetőség adott, úgy gondolom, hogy a stábunk összetétele is kiváló. Remek, képzett szakemberek dolgoznak az akadémián. Persze mindig akad olyan, amelyet csiszolni, fejleszteni kell. Ami igazán tetszik, hogy nagyon sok kollégám jelentkezik továbbképzésre, tanulni akar. Sok a fiatal közöttünk, és ez jó. Mi pedig mindenben támogatjuk őket.

- Zárásként térjünk rá a magyar ifjúsági válogatottra. Milyen érzés egy nemzeti csapat vezetőjének is lenni?

- Miközben hallgattam a kérdést, libabőrös lettem. Engem úgy neveltek otthon, hogy a magyarságtudat, a magyar válogatott a szívügyem legyen. Nagyon örültem annak, hogy a szegedi munkám mellett az elnökségünk engedte, hogy a csapat mellett dolgozhassak Füstös János kollégámmal közösen. Hálás is vagyok érte. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs hiányérzetem a szerepléssel kapcsolatosan, hiszen nagyjából egy gólon és tíz másodpercen múlott, hogy ne a legjobbak között végezzünk, így kicsit csalódott vagyok. Ezt még emésztenem kell.

 

Közzétéve: 2021.09.09.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

2024
03/27
Szurkolói információk a Veszprém elleni BL-meccsre

Csütörtök 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém csapatát fogadjuk a PICK Arénában. Szurkolói információk.

AZ ÖSSZES HÍR