Az A csoportban csatázunk a BL-ben

Vissza
Az A csoportban csatázunk a BL-ben

Pénteken délelőtt Bécsben elkészítették a 2021-2022-es Bajnokok Ligája szezon csoportbeosztását. Mi az A csoportba kerültünk.

Minden lepel lehullott, immár ismert a 2021-2022-es Bajnokok Ligája szezon csoportbeosztása.

Mi az A csoportba kerültünk. A következő csapatok lesznek az ellenfeleink: THW Kiel, HC Vardar 1961, Aalborg Handbold, HC Meskov Breszt, HB Montpellier, HC PPD Zagreb, Elverum Handball.

A másik, a B csoport beosztása: Paris Saint-Germain Handball, Barcelona, FC Porto, SG Lomza Vive Kielce, SG Flensburg-Handewitt, Telekom Veszprém, Dinamo Bukarest. Motor Zaporizzsja.

Nyilatkoztak

Juan Carlos Pastor: - A csoportok nagyon különbözőek. A B csoport erősebb, mint a mienk. Úgy gondolom, minden esélyünk megvan arra, hogy megszerezzük az első, vagy a második helyet. Ez nagyon fontos lenne a rájátszás szempontjából, hiszen egy párharccal kevesebb várna ránk. Az viszont jól látszik, hogy keményen indul majd a szezon, hiszen a tervek szerint Montpellier-ben kezdünk, és a Breszt és a Kiel ellen is idegenben lépünk pályára. Fontos lesz a kezdés, ez sokáig elkísérhet bennünket. A filozófiánkat nem veszíthetjük el, mindig a soron következő meccsre koncentrálunk majd. Egy a célunk, felkészülni és minél gyorsabban jó formába lendülni. Ami már most látszik, hogy a másik csoportból biztosan erős ellenfelet kaphatunk, de állunk elébe, mert komoly célokkal vágunk neki az új BL-szezonnak.

Bánhidi Bence: - Egy biztos, hogy szerencsésebb csoportba kerültünk, mint a másik, ami igazán halálcsoport. Ismerve az ellenfeleket, az első két hely valamelyikét szeretnénk megszerezni, ezt a célt kell majd magunk elé tűzni. Ezért kell majd keményen dolgoznunk, az új játékosoknak minél hamarabb beépülniük. Ha minden rendben lesz a felkészüléssel, ez zökkenőmentes lesz, akkor biztos vagyok abban, hogy sikerül is elérnünk a kitűzött célunkat, előkelő helyen végezni a csoportmeccsek után.

Mario Sostaric: - Komoly csata lesz a minél jobb pozíció megszerzéséért a csoportban, ebben biztos vagyok. Nekünk nem is lehet más a célunk, mint minél előrébb végezni, jó helyet megcsípni. Úgy érzem, hogy a következő idényben még erősebbek leszünk, és megmutatjuk, hogy milyen erő rejlik bennünk, és képesek vagyunk bárkit legyőzni.

A tervek szerint a következő sorrendben játszunk a csoportban

1. forduló: Montpellier-MOL-PICK Szeged
2. forduló: MOL-PICK Szeged-Zagreb
3. forduló: Breszt-MOL-PICK Szeged
4. forduló: MOL-PICK Szeged-Elverum
5. forduló: Kiel- MOL-PICK Szeged
6. forduló: MOL-PICK Szeged-Aalborg
7. forduló: MOL-PICK Szeged-Vardar
8. forduló: Vardar- MOL-PICK Szeged
9. forduló: Aalborg-MOL-PICK Szeged
10. forduló: MOL-PICK Szeged-Kiel
11. forduló: Elverum- MOL-PICK Szeged
12. forduló: MOL-PICK Szeged-Breszt
13. forduló: Zagreb- MOL-PICK Szeged
14. forduló: MOL-PICK Szeged-Montpellier

 

Közzétéve: 2021.07.02.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR