Augusztus 11-én játsszuk az első edzőmeccset

Vissza
Augusztus 11-én játsszuk az első edzőmeccset

Csapatunk július 26-án kezdi el a felkészülést. Immár hivatalos, hogy az első edzőmeccsünket augusztus 11-én (szerda) itthon játsszuk a Dabas ellen.

A meccsmentes időszakban sem áll meg az élet klubunk életében. Tervezzük, szervezzük a nyarat. Arról már beszámoltunk, hogy a keret július 26-án lát munkához, majd 28-án elindul Roglára, ahol edzőtáborban vesz részt.

Természetesen több edzőmeccset is szeretnénk játszani, de van még olyan időpont, ahová keressük az ellenfelet. Az viszont immár biztos, hogy augusztus 11-én (szerda) 17 órakor itthon láthat először bennünket a #handballfamily. Ekkor a Dabas lesz majd ellenfelünk. A felkészülési találkozót azok a szurkolóink tudják megnézni, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. A 18 éven aluliak kísérővel bejöhetnek majd a meccsre.

Immár az is biztos, hogy augusztus 19-én és 21-én is a jó öreg sporiban teszteljük magunkat. Ezen a két meccsen a Szegeden edzőtáborozó, norvég bajnok Elverum Handball lesz majd az ellenfelünk.
Eddig ezek a meccsidőpontok és ellenfelek az ismertek. Amint frissül a programunk, úgy egyből tájékoztatjuk majd a szurkolóinkat is. Az utolsó megmérettetésünk pedig az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő X. Kanizsa-kupa lesz majd.

 

Közzétéve: 2021.06.21.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/29
Szombaton Tatabányán játszunk rangadót

Szombaton 19 órakor a K&H férfi kézilabda ligában a MOL Tatabánya otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport+ élőben közvetíti.

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

AZ ÖSSZES HÍR