Juan Carlos Pastor: 2023-ig MOL-PICK Szeged

Vissza
Juan Carlos Pastor: 2023-ig MOL-PICK Szeged

Klubunk 2023. június 30-ig meghosszabbította vezetőedzőnk, Juan Carlos Pastor szerződését.

Pénteken este a #kékek adásában dr. Szűcs Ernő Péter, klubunk elnöke jelentette be, hogy vezetőedzőnkkel, Juan Carlos Pastorral és szakmai stábjával (Marko Krivokapics, Nenad Damjanovics, Djordje Ignjatovics)  2023. június 30-ig szerződést hosszabbítottunk.

Spanyol vezetőedzőnk 2013-ban érkezett hozzánk. Az első idény nem kezdődött jól, hiszen nem sikerült a Bajnokok Ligájában a selejtezőből továbbjutnunk, így az EHF-kupában indulhattunk. A zárás végül csodásra sikerült, a berlini négyes döntőben a legjobbak lettünk, az első nemzetközi sikerünket könyveltük el. 2018-ban jött az újabb nagy győzelem. Ekkor megnyertük a magyar bajnokságot. Egy év múlva, 2019-ben a debreceni Magyar Kupa-döntőben diadalmaskodtunk. A 2019-2020-as idényben is nagy menetelésben voltunk, a koronavírus-járvány miatt azonban minden küzdelmet lefújtak.

Az idei szezon is csodásra sikerült: 2021. június 5-én a negyedik bajnoki címünket szereztük meg.

Juan Carlos Pastor eddig 368 meccsen ült a csapatunk kispadján. Ez a szám hárommal több lenne, de a Vác elleni bajnokin eltiltás, míg a Balatonfüred és az Orosháza elleni meccsen koronavírus-fertőzés miatt Marko Krivokapics helyettesítette. Ezen a 368 meccsen 282-szer vezette győzelemre a #kékeket. 14-szer döntetlen lett az eredmény, míg 72-szer vereséget szenvedtünk. A magyar NB I-ben 226 találkozón 201 győzelem, 5 döntetlen és 20 vereség a mutatója. Éppen a Szegeden lejátszott idei bajnoki első meccse volt a 200. diadala. A nemzetközi porondon 126 meccsen vezette az együttesünket, és főleg állt a kispadunk előtt. 72 győzelem, 9 döntetlen és 45 vereség a mérlege, ebből a BL-ben 112 meccs, 61 győzelem, 9 döntetlen, 42 vereség; a BL-selejtezőben 2 meccs, 1 győzelem és 1 vereség; az EHF-kupában 12 meccs, 10 győzelem és 2 vereség a mutató.

A Magyar Kupában a nyolc idény alatt 19 meccsen volt a vezetőedzőnk, 12 győzelem mellett 7 vereség a mérlege.

Juan Carlos Pastor minden idők legeredményesebb szegedi vezetőedzője: 2 magyar bajnoki címet, 1 Magyar Kupa-sikert és 1 EHF-kupa diadalt ért el velünk.

Minden idők leghosszabb hazai veretlenségi sorozatát is Pastor mesterrel értük el. 2017. december 2-től egészen 2020. november 28-ig bevehetetlen volt a szegedi vár, az újszegedi sportcsarnok. Közel három éven át senki sem tudott nyerni ellenünk, pontosan 156 hétig, azaz 1092 napig.

– Nagyon boldog vagyok, hogy még két évig a MOL-PICK Szeged vezetőedzője lehetek. Úgy vélem, nagyon jó munkát végzünk, a hangulat pedig kiváló a klubnál és a csapaton belül is. A kitűzött célokat is sikerült elérni, és ezt szeretném folytatni a jövőben is. Most az a célom, hogy folytassuk ezeket a sikereket. Várom a júliusi kezdést, hogy elkezdjük a munkát a következő szezonra. Mindenképpen fejlődni szeretnénk. Minden nap keményen dolgozunk. Fontos lesz a következő idényben, hogy az új Arénánkba költözünk, ez mindenkinek nagy előrelépés lesz. Két évre írtam alá, de számomra mindig a következő nap a legfontosabb – nyilatkozta Juan Carlos Pastor vezetőedző
 

Közzétéve: 2021.06.11.

TOVÁBBI HÍREK

2021
06/22
Miguel és Sebastian Szegeddel ismerkedett

Szegeden járt két új játékosunk, Miguel Martins és Sebastian Frimmel. Megmutattuk nekik a várost és megkóstoltattuk a szegedi halászlét.

2021
06/22
A 10. #kékek podcast vendége: dr. Szűcs Ernő Péter

Elkészült a 10. #kékek podcast. A Rádió 88 stúdiójában klubunk elnökével, dr. Szűcs Ernő Péterrel beszélgettünk.

AZ ÖSSZES HÍR