Két BL-meccs, mindkettő itthon

Vissza
Két BL-meccs, mindkettő itthon

Csütörtökön (18.45) és vasárnap (18 óra) is itthon lépünk pályára a Bajnokok Ligájában. Előbb a lengyel Kielcét, majd a német Flensburgot fogadjuk.

Idén eddig négy meccset játszottunk a Bajnokok Ligájában. A PSG ellen kezdtünk, az év első BL-találkozóján vereséget szenvedtünk, azóta azonban jó útra tértünk, hiszen zsinórban háromszor diadalmaskodtunk. Az FC Porto, majd a HC Vardar 1961 ellen kétszer sikerült győznünk, így szépen elkezdtük gyűjtögetni a pontjainkat, jelenleg tíznél járunk, az ötödik helyen állunk az A csoportban.

A héten újabb komoly meccsek várnak ránk. Ezer szerencse, hogy nem kell utaznunk, mindkettőt itthon, az újszegedi sportcsarnokban vívjuk.

Csütörtök 18.45-kor a lengyel Lomza Kielce lesz az ellenfelünk. Az egykori BL-győztes kedden még meccset játszik idegenben, Párizsban lépnek majd pályára. Szerdán érkeznek Szegedre, Bécsben szállnak le, onnan pedig a csapatbuszunkkal teszik meg az utat.

Mi vasárnap pihentünk, hétfőn már két edzés szerepel a programunkban. Videózás, kondi, taktikai tréning – ez a mai penzum. Kedden és szerdán egy-egy edzésünk lesz.

Szerdán jön a #kékek podcast újabb része. A hetedik adás vendége 2020 legjobb magyar férfi kézilabdása, Bánhidi Bence lesz.

A lengyel bajnok után következik egy újabb egykori BL-győztes, vasárnap 18 órakor a német Flensburg-Handewitt együttesével csapunk össze a jó öreg sporiban. Két komoly eredményekkel rendelkező alakulat ellen kell mérkőznünk, így komoly kihívás vár ránk.

Mindkét találkozót a Sport1 élőben adja.

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Sólya Eliza

Közzétéve: 2021.02.22.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

2024
04/16
Jegyértékesítés a HSA NEKA elleni meccsünkre

Április 30-án (kedd) 18 órakor utolsó hazai alapszakaszbeli meccsünket vívjuk a HSA NEKA ellen a K&H férfi kézilabda ligában. Megkezdődött a jegyértékesítés.

AZ ÖSSZES HÍR