Boldog Új évet Mindenkinek!

Vissza
Boldog Új évet Mindenkinek!

Csak előre 2021-ben is, amely számunkra különleges lesz! 60 évesek leszünk, és elkészül az új Arénánk.

Ez egy ilyen év volt, így kell elfogadni, majd jó pár esztendő múlva már másként tekintünk vissza 2020-ra. Lehetne itt keseregni, de ennek most már nem sok értelme van, inkább nézzünk vissza a szépre, a jóra, mert azért akadt ebből is bőven.

Elindult a PICK Kézilabda Akadémia, amely január 1-jén már egyéves születésnapját ünnepelheti. Milyen jó, hogy van, hiszen a járvány miatt az akadémista fiatalok is szerepet kaptak a nagy csapatban. Játszhattak a Bajnokok Ligájában, a magyar bajnokságban. Így ismerhettük meg igazán Kecskés Dánielt, Nagy Tibort, Luka Krivokapicot, Rea Barnabást, Tóth Józsefet, vagy éppen Fekete Dánielt. Mindenki azt szereti igazán, ha saját nevelésű játékosok is szerepet kapnak, ez mindenkinek büszkeség, így nekünk is.

Egy éve ilyenkor már bőszen készültünk a IV. Mézi-kupára. Milyen volt? Egy szóval összefoglalva: csodás. Szűkös volt a keret, hiszen több játékosunk is az Európa-bajnokságon csatázott, de akik ott voltak januárban a sporiban, azoknak örök emlék marad az esemény. A Szegeden tanuló spanyol diákok mellett szokás szerint négy csapat vívott ádáz és izgalmas meccseket. Az, ahogyan a közel 100 résztvevő összekapaszkodva kört alkotott, és Mézes Sándor szurkolónkra emlékezett, sok mindent elárult a Mi összetartó erőnkről. A sport ezért szép, mert képes emlékezetes pillanatokat varázsolni.

Olyat, amelyet február 16-án élhettünk át a Paris Saint-Germain legyőzésekor. Mínusz hatról jöttünk vissza, és nyertünk 32-29-re. Az év meccse volt számunkra, klubunk egyik legemlékezetesebb BL-diadala. Volt is ünnep, csodás hangulat.

A nyár is meghitt pillanatokat hozott. Alapítónkat, egykori legendás elnökünket, dr. Bérczi Mihályt köszöntöttük 90. születésnapján. A múlt, a jelen és a jövő is képviseltette magát az ünnepségen. Misi bácsi hihetetlen erőt ad nekünk, sokat köszönhet neki a szegedi férfi kézilabda, amelyre mindig büszkék leszünk.

Augusztusban immár saját gyártású, élő tévéközvetítésekkel jelentkeztünk a meccseinkről, majd elindítottuk az országban elsőként a #kékek podcastet is.

Amilyen szépen indult a szeptember, olyan csúnya lett a betegségek miatt az ősz. Kevesen maradtunk, de akik a pályára léptek, azok a szívüket, a lelküket kitették a meccseken. Novemberben átszakadt egy gát, a BL-ben az Elverum ellen megszereztük az első csoportbeli győzelmünket, majd a Bresztnek is visszavágtunk, 30-27-re diadalmaskodtunk. Szurkolóink nagy örömére megújult a webshopunk, így karácsonyra minden korosztály megtalálhatta azokat a termékeket, amelyeket igazán szeret.

Nem sikerült szépre az évzárás, a Veszprém elleni rangadón vereséget szenvedtünk, így nem tudtunk szépen búcsúzni 2020-tól. Persze, hogy fájt ez nekünk, mert tudjuk, milyen sokat jelent ez a meccs annak a tábornak, amely nagyon hiányzott. Nélkületek ez nem az igazi, mi is veletek vagyunk erősek, akkor tudunk bárkit a világon legyőzni, ha velünk vagytok.

Nézzünk Csak előre! Reménykedünk, hogy hamarosan visszatérhettek, és ott lesztek a lelátón. Úgy jöhetünk fel az öltözőből, hogy halljuk, morajlik a tömeg, és felrobban a csarnok a buzdítástól.

Kihívásokkal teli lesz 2021. A céljaink nem változtak, csakis a győzelmek éltetnek bennünket. Ezt el akarjuk érni, ünnepelni, kupát nyerni, visszaszerezni a bajnoki címet és eljutni Kölnbe, a BL négyes döntőjébe.

Ez mindig hatalmas motivációt jelent. Az is hajt bennünket, hogy 2021 őszén végre teljesülhet egy régi nagy álmunk, új otthonba költözhetünk. Méltó helyre kerülhet a szegedi kézilabda, az új Arénánkban játszhatunk, és decemberben együtt ünnepelhetünk, hiszen hatvanévesek leszünk. Komoly kis szülinap!

Más lesz az új év. Izgalmakkal teli, így reménykedünk abban, hogy hamarosan újból megtöltjük a sportcsarnokot, és a szegedi hangorkán lengi majd be.

Boldog Új Évet kívánunk Mindenkinek!

#csakelőre #hajrákékek #molpickszeged

Közzétéve: 2020.12.30.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR