Juan Carlos Pastor: fontos lesz a türelem a felkészülés alatt

Vissza
Juan Carlos Pastor: fontos lesz a türelem a felkészülés alatt

Csapatunk július 27-én kezdi a felkészülést. Juan Carlos Pastor vezetőedző már élesíti a felkészülési programot, amelyben a türelem fontos tényező lesz.

- Elkészült a nyári terv? Mire számíthatnak a játékosok?

- Majdnem teljes a program. Immár ismerjük a magyar bajnokság menetrendjét, azonban a Bajnokok Ligája sorsolására még várunk, ez július 1-jén lesz. Ha ez is megvan, akkor tudunk igazán tervezni. Nagyon fontos a felkészülés alatt a türelem, mert jóformán a nulláról kell elkezdenünk az edzéseket. Nagyon oda kell majd figyelnünk, minden nap ellenőrizzük a játékosok állapotát, célunk, hogy elérjük a saját edzettségi szintünket.

- A hosszú szünet miatt mennyit kell változtatni a felkészülésen?

- Minden más lesz, mert már most edzenek a fiúk. A három-öthetes egyéni edzések helyett most nyolchetes terv és útmutatás alapján készülnek. Július 27-én pedig elkezdjük a közös munkát. Fontos, hogy csak egyetlen új játékos, Borut Mackovsek lesz a keretben, ő pedig ismeri a rendszerünket. Több honfitársával a szlovén nemzeti együttesben játszott, így nem lesz nehéz a beilleszkedése. A szlovéniai edzőtáborban, Roglán lesz lehetőségünk gyakorolni, a megfelelő alapot megszerezni.

- Fizikailag edzenek a játékosok, mennyire lesz nehéz visszaszokni a játékba?

- Kézilabdázni még ilyen hosszú idő alatt sem felejt el senki. Talán ahhoz tudnám hasonlítani az újrakezdést, mintha egy kézilabdás egy sérülés után térne vissza. Mindenképpen időre lesz szükség, hogy visszanyerjék a jó formát, és felvegyék a ritmust. Sok-sok támogatás kell ehhez, de a stábunk ezt megadja nekik.

- Rogla után miként alakul a program?

- Visszatérünk Szegedre, két hazai edzőmeccs is tervben van, de amint említettem, a végleges programunk a BL-sorsolás után lesz ismert. Bízom benne, hogy ismét szurkolóink előtt játszhatunk majd felkészülési mérkőzéseket. Mindenki lelkének jót tenne a meccshangulat.

- Hogyan telnek a valladolidi napok?

- Itthon vagyunk, bár a spanyol korlátozások is enyhültek, de a tartományt nem hagyhatjuk el, nem utazhatunk más régióba. Barátokkal találkozunk, velük beszélgetünk, de leginkább a tervezés, az új idény felkészülésének kialakítása játssza a főszerepet. Szerencsére jól van a családom, mindenki egészséges. Üdvözlök minden MOL-PICK SZEGED-családtagot, továbbra is vigyázzanak magukra, és hamarosan találkozunk!

Interjú: Süli Róbert
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2020.06.23.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

AZ ÖSSZES HÍR