Luka Stepanciccsal 2024-ig meghosszabbítottuk a szerződését

Vissza
Luka Stepanciccsal 2024-ig meghosszabbítottuk a szerződését

Klubunk 2024-ig meghosszabbította a horvát válogatott jobbátlövő, Luka Stepancic szerződését.

- 2019-ben érkezett hozzánk, akkor kétéves megállapodást írtunk alá Luka Stepanciccsal. Horvát játékosunk nagy erőssége csapatunknak, éppen ezért további három évvel meghosszabbítottuk szerződését, amely így 2024. június 30-ig szól. Egy nagyon jó szellemiségű, kiváló sportolót ismertünk meg benne. Célunk nem változott: az álmainkat továbbra is szeretnénk megvalósítani – nyilatkozta klubunk elnöke, dr. Szűcs Ernő Péter.

Luka Stepancic a festőien szép tengerparti városban, a horvátországi Pulában látta meg a napvilágot, méghozzá 1990. november 20-án. 203 centiméter magas, jobbátlövő pozícióban szerepel. 2010-ben a horvát rekordbajnok Zagreb csapatában indult profi karrierje. 2016-ban igazolt Párizsba, a PSG együtteséhez. Három év után hagyta el a francia csapatot, és tavaly nyáron érkezett hozzánk. Érdekesség, hogy eddig csak kék színű csapatban szerepelt. Az NB I-ben eddig 13 meccsen lépett pályára, és 40 gólt szerzett. A Bajnokok Ligájában 10 összecsapáson 40 találatot jegyzett. Nős, egy fiúgyermek, Jakov édesapja.

- Nagy öröm számomra, hogy ilyen hosszú távra tervezhetek Szegeden, ahol a családommal remekül érezzük magunkat. Itt mindenki imádja a kézilabdát, hihetetlen légkör veszi körül a klubot, nagyszerű érzés ehhez a közösséghez tartozni. Komoly célokért küzdünk, és ezeknek az elérésében szeretnék tevékeny szerepet vállalni. Egyre közelebb a felkészülés kezdete, amit nagyon várok, mert mindenki, a csapattársak, a szurkolók nagyon hiányoznak – nyilatkozta Luka Stepancic.

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Sólya Eliza

 

Közzétéve: 2020.06.12.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/16
Jegyértékesítés a HSA NEKA elleni meccsünkre

Április 30-án (kedd) 18 órakor utolsó hazai alapszakaszbeli meccsünket vívjuk a HSA NEKA ellen a K&H férfi kézilabda ligában. Megkezdődött a jegyértékesítés.

2024
04/15
Pénteken Veszprémben játszunk rangadót

Pénteken 20 órakor (élő: M4 Sport) a K&H férfi kézilabda ligában rangadót vívunk idegenben, a Telekom Veszprém otthonában.

AZ ÖSSZES HÍR