Véget ért a Mennyire ismered a #kékek történetét kvízjátékunk

Vissza
Véget ért a Mennyire ismered a #kékek történetét kvízjátékunk

Három héten keresztül zajlott a Mennyire ismered a #kékek történetét kvízjátékunk. Több százan játszottak velünk, és az is kiderült, hogy szurkolóink jól ismerik történelmünket.

Az elmúlt időszakban kényszerűen több ideje volt mindenkinek, hiszen az otthon töltött idővel kellett kivennie legtöbbünknek részét a járvány elleni küzdelemben. Mi úgy érzékeltük, hogy a kék tábor mindent megtesz azért, hogy jól legyen otthon. "Itthon jól vagyok" jeligével sokan dokumentálták, hogy az összetartozásunk ilyenkor is erőt ad! Három héttel ezelőtt egy kvízjátékot indítottunk, amelyben arra voltunk kíváncsiak mennyire ismerik történelmünket szurkolóink.

Több százan játszottak velünk, rengeteg megfejtés érkezett. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikerült ennyire megmozgatni a #kékek táborát, akik számos 10/10-es megfejtést küldtek be. Természetesen ez egy játék, amelyben a cél a részvétel volt, így azok között sorsoltuk a támogatóink által felajánlott értékes ajándékcsomagokat, akik játszottak velünk, függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel töltötték ki a kérdéssorokat.

Az e heti résztvevők között is sorsoltunk, és szponzoraink, az OTP Bank Nyrt., a Pick Szeged Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Lexus Szeged jóvoltából négy szerencsés szurkolónk nyert ajándékcsomagot.

    Mennyire ismered a #kékek történetét? 3. fordulójának nyertesei:

        ·  Hambalek Helga az OTP Nyrt ajándékcsomagját,

        ·  Rónyai Laura a Lexus Szeged ajándékcsomagját,

        ·  Doszkocs Balázs a TIPPMIX ajándékcsomagját

        ·  Fodor Martin a Pick Szeged Zrt. ajándékcsomagját nyerte.

    A fődíjat május 25-én azok között a #kékek történészek közül fogjuk kisorsolni, akik minden fordulóban részt vettek a játékban. A főnyeremény egy Samsung Galaxy Tab táblagép, melyet a PC-Trade Systems ajánlott fel.

Hajrá, kékek! Csak előre! 

Közzétéve: 2020.05.21.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR