- Hogy vagytok? Hogyan telnek a napjaitok?

- Köszönöm az érdeklődést, azt, hogy eszetekbe jutottam. Minden rendben velünk. Sok különbség nincs a napok között, hasonlóan telik mind. A gyerekek délelőtt tanulnak, a lányom  már 11 éves, a fiam 8, így őket leköti a suli. Délután van egy óránk, amikor edzeni tudunk, ekkor megyünk el futni, kerékpározni. Nem könnyű ez az időszak nekünk sem, de jól vagyunk.

- Másodedzője vagy a Toulous-nak. Milyen a trénerek élete?

- Sokkal nehezebb, ezt nem is gondoltam. Játékosként leginkább fizikálisan fáradtál el, edzőként viszont mentálisan készülsz ki. Élvezem a munkát, eddig tetszik minden. Csapatunk az ötödik lett a bajnokságban, pedig a költségvetésünk a 10. a mezőnyben. Éppen ezért remek eredmény ez. Több fiatal mellett rutinos játékosok találhatók a keretben, szerencsére szeretnek a játékosok dolgozni, így könnyebb a munkánk.

- Mennyire figyelsz bennünket, a MOL-PICK SZEGED csapatát?

- Első számú szurkolója vagyok a csapatnak, mindent tudok az egykori klubomról. Ebben az idényben is remek teljesítményt nyújtottak a fiúk, követem őket. Látom a fejlődést, hogy évről évre lép előre a szegedi együttes. Ez örömmel tölt el.

- Gondolsz még Szegedre?

- A szívemben az első helyen szerepel az az időszak, amelyet a klubnál eltölthettem. Sokat gondolok a városra, a csapatra, a szurkolókra, rengeteg barátom lett az ott eltöltött évek alatt. Csodálatos időszaka volt ez a pályafutásomnak, büszke vagyok, hogy a Pick Szegedben játszhattam.

- El tudnád magad képzelni a mai csapatban, amint Bodó Ricsinek vagy Bánhidi Bencének passzolsz?

- Hú, ezzel a gondolattal azért még nem játszottam el, jót is mosolygok ezen a felvetésen. A jelenlegi Szegednek olyan kerete van, amely minden poszton nagyon erős, kitűnő játékosok alkotják a csapatot. De ha már játszunk ezzel a gondolattal, igen, azért kipróbálnám magam a fiúk között.

- Sokan tudják, hogy apósod az egykori világhírű kosárlabdázó, Drazsen Dalipagics. Hogy van az olimpiai és világbajnok?

- Köszönöm a kérdést, jól, bár kétszer is műtötték a hátát, a hobbijának, a tenisznek továbbra is hódol. Idén novemberben lesz 69 éves, de jól tartja magát.

- Mit üzensz a kék tábornak?

- Amint említettem, a szívemben továbbra is ott élnek. A szegedi közönség a világ egyik legfantasztikusabb szurkolótábora. Ez mindig jellemző volt rájuk, akkor is, amikor én itt játszottam, és most is. Ezt örökre elraktároztam, nagy élmény marad számomra, hogy ilyen közönség előtt kézilabdázhattam. Ezt az érzést nehéz szavakkal leírni, köszönöm azokat az éveket, amit együtt tölthettünk. Mindenki vigyázzon magára, és bízom benne, hogy még találkozunk. Jó lenne ismét együtt lenni!

Interjú: Süli Róbert