Juan Carlos Pastor: nagyon fontos meccs következik számunkra

Vissza
Juan Carlos Pastor: nagyon fontos meccs következik számunkra

Szombaton 18 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligájában a dán Aalborg Handbold együttesét fogadjuk. Juan Carlos Pastor vezetőedzővel beszélgettünk.

Jön az év első hazai meccse, egyből a VELUX EHF Bajnokok Ligájában. Szombaton 18 órakor a dán bajnok Aalborg Handbold gárdáját látjuk vendégül. A 11. fordulóban csapunk össze, nagyon fontos találkozó előtt állunk.
 
- Nagyon fontos meccs következik számunkra - kezdte a beszélgetés mesterünk, Juan Carlos Pastor. - Nagyon kevés találkozó maradt a csoportküzdelemből. Már mi is visszafelé számolunk. Csakis erre a meccsre koncentrálunk, erre figyelünk napok óta. Nagyon jól jött, hogy együtt voltunk három napig. Ez hasznos volt, kicsit összerázta megint a csapatot. Ez egy jó összetartás volt. Tudtunk pihenni is, hiszen voltak olyan játékosaink, akik nagyon fáradtan jöttek vissza az Európa-bajnokságról. Megpróbáltunk mindenkinek lehetőséget adni. Csurgón jól kezdtünk, ezután nagy hibákat követtünk el, így az ellenfelünk visszajött a meccsbe. Ilyet nem szabad megengednünk. A Komló ellen sokat javultunk. A lényeg, hogy két hosszú utat is a hátunk mögött tudunk, levettünk a listáról, túl vagyunk rajta, ez is egy fontos dolog. A következő meccseken tovább lépkedünk előre, és szeretnénk visszatérni arra a szintre, amit az ősszel képviseltünk. Fontos feladat, hogy újból jól működjön a csapat, tudva azt, hogy azért az Eb után nem mindenki friss, és voltak olyan játékosaink, akik sérülés után tértek vissza. Ami nagyon tetszett a két meccsen, az a hozzáállás, az nagyon jó volt. Amikor hibázol, de így harcolsz, mint most, ahogy tette a csapat, akkor az könnyebben megbocsátható. Hiba mindig lesz, de ha ilyen mentalitással küzdesz, akkor az győzelemre vezet. Nagyon sok meccs vár még ránk, de már túl vagyunk két nehéz bajnokin.
 
Mindenki azt kérdezni, milyen csapat az Aalborg, hiszen több meglepetéssel is szolgált már eddig a csoportmeccsek alatt.

- Nagyon jó csapat lesz az ellenfelünk. Az utolsó BL-meccsükön Flensburgban nyertek. Idegenben simán győztünk, de megtapasztaltuk, hogy ha egy pillanatra is kihagyunk, akkor ők ezt gólokkal büntetik. Pillanatok alatt képesek visszajönni a meccsbe, erre kell majd nagyon odafigyelnünk. A skandináv kézilabdára jellemző mentalitással harcolnak végig, fegyelmezettek, és hatalmas önbizalommal kézilabdáznak. Sosincs rajtuk semmilyen teher, nagyon veszélyes csapat. Mindenkitől kell majd a segítség, így a szurkolóinktól is, mert nem lesz könnyű meccs. Nem sok időnk volt felkészülni, rövidebbek is voltak az edzések, nem akartuk terhelni a játékosokat, de készen állunk, és győzelemre hajtunk a MOL-PICK SZEGED-táborral közösen.

A meccset a Sport1 élőben adja, közösségi felületeink pedig fotókkal, videókkal jelentkeznek.
 
A találkozó előtt ismét lesz relikvia-árusítás, így szurkolóink több ajándéktárgy, illetve mez közül is választhatnak.
 
Cikk: Süli Róbert
Fotó: Kocsis Alíz

Közzétéve: 2020.02.07.

TOVÁBBI HÍREK

2020
02/27
200. BL-fellépésünk következik Barcelonában

200. Bajnokok Ligája-mérkőzésünket vívjuk szombaton 20 órakor Spanyolországban, a Barcelona otthonában. Az idény utolsó csoportmeccse vár ránk.

2020
02/27
Joan Canellas: 2021-ig MOL-PICK SZEGED

Csapatunk 2021. június 30-ig meghosszabbította szerződését Joan Canellasszal. Spanyol játékosunk remekül érzi magát Szegeden, nagyon boldog, hogy továbbra is viselheti a kék mezt.

AZ ÖSSZES HÍR