Luka Stepancic várja az első rangadóját

Vissza
Luka Stepancic várja az első rangadóját

Szombaton 19.30-kor a K&H férfi kézilabda ligában a Telekom Veszprém otthonában vívunk rangadót. Luka Stepancic első magyar derbijére készül, horvát játékosunkkal beszélgettünk.

- Életed első magyar rangadója következik, várod már?

- Nagyon! Véleményem szerint ennél nincs nagyobb rangadó Európában. Már nagyon várom a kezdést, hogy pályára léphessek!

- Jó formában vagyunk, a BL-sikerekből lehet erőt meríteni?

- Nagyszerű formában vagyunk, kiválóan sikerült a szezon első fele, amivel mindenki elégedett lehet. Sokat beszélgettem azokkal a társaimmal, akik már játszottak ilyen meccsen, és azt állapítottam meg, hogy a magyar rangadó komolyabb összecsapás mint egy-egy BL-találkozó. Ígérhetem, hogy mindent megteszünk majd a győzelemért.

- Milyen a kék tábort magatok mögött tudni egy ilyen meccsen?

- Amióta Szegedre érkeztem többször is elmondtam, hogy mindig öröm ilyen tábor előtt játszani, de hatalmas felelősség is. Magunk mögött tudni egy ilyen szurkolótábort hatalmas dolog. Eddig is mellettünk álltak, és most Veszprémben is komoly támogatást kapunk majd tőlük.

- Családod, hogy érzi magát Szegeden?

- Boldogok! Remek helyen élünk, remek helyen játszhatom. Jakov fiam már óvodába jár, most különösen jó hangulatban van, tetszik neki, hogy közelednek az ünnepek, és, hogy jött a Télapó. Könnyebbé tette a beilleszkedést, hogy a csapattársak örömmel fogadtak bennünket.

- Kisfiad a szegedi meccsek után remek labdaszerző lett bent a pályán a gyerekek között. Szereti a labdát?

- Jó látni, hogy mennyire tetszik neki, hogy a meccs után a pályára rohanhat, játszhat a többiekkel. Boldoggá tesz, hogy élvezi a sportot, mert rengeteg jó dologra tanít meg bennünket.

Interjú: Süli Róbert
Fotó: Sólya Eliza

Közzétéve: 2019.12.06.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR