Jön a várva várt meccs: A rangadó!

Vissza
Jön a várva várt meccs: A rangadó!

Szombaton 19.30-kor a K&H férfi kézilabda ligában idegenben, a nagy rivális, a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. Következik az a meccs, amit mindig nagyon várunk: a Rangadó!

A horvát Zagreb ellen aratott BL-győzelem után mindenki elkezdte vágni a centit. Napról napra kevesebb ennek a hossza, szombaton 19.30-kor következik a Telekom Veszprém-MOL-PICK SZEGED meccs: a Rangadó!

Hazánk két nagy csapatának összecsapása mindig különleges. A magyar bajnokságban mindkét alakulat még veretlen. A BL-csoportjaikban a második helyen telelnek, így remek formában várják a derbit.

A megszokott módon megtelik a kék szektor, így ismét hallhatjuk majd a buzdítást, szurkolóink segítségét.

A vasárnap és a hétfő a pihenésről szólt a keretnek. Volt mit kipihennie a társaságnak, hiszen novemberben kilenc meccset játszottunk, és mind a kilencet megnyertük.

Hétfő délután az ÁRKÁD Szegedben járt Alen Blazevic, Stefán Sigurmannsson és Luka Stepancic. Három játékosunk beállt a pult mögé, hiszen megkezdődött a relikvia árusítás, így érdemes bennünket felkeresni, karácsonyi ajándékot vásárolni.

Kedden már két edzés szerepelt a programban. Délelőtt Bubori Kornél erőnléti edző foglalkozott a játékosokkal, este már a taktikai elemek gyakorlása játssza majd a főszerepet. Alen Blazevic sérülése szépen gyógyul, sokat kondizik, hamarosan elkezdheti a munkát. Stefán Sigurmannsson lábsérülése viszont lassan javul, egyelőre kezelésekre jár. Bodó Richárd kézsérülése is sokat javult, minden remény megvan arra, hogy szombaton pályára léphessen.

A rangadót az M4 Sport tévé élőben adja.

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Kocsis Alíz

Közzétéve: 2019.12.03.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR