Ellenfélmustra: a pont nélküli Orosháza vendégei leszünk

Vissza
Ellenfélmustra: a pont nélküli Orosháza vendégei leszünk

Kedden 18 órakor Orosházán lépünk pályára. A hazaiak egy idényt az NB I/B-ben töltöttek, a 2019–2020-as szezonban azonban már ismét az első osztályban játszanak.

Nem kezdte jól visszatérést a K&H ligában az Orosházi FKSE-Linamar. Eddigi öt mérkőzésükből mindet elvesztették, mindössze kevésbé rossz gólkülönbségének köszönheti a viharsarki klub, hogy nem sereghajtó. Rajtuk kívül a Vác és a Budakalász sem nyert még idén, előbbi öt, utóbbi hat találkozó óta nem tudott pontot szerezni a bajnokságban.

Holnapi ellenfelünk hárompontos előnnyel zárt a másodosztály Keleti csoportjának élén a PLER-Budapest előtt, amellyel jogot szerzet ismét az első osztályra. A feljutást követően alaposan átalakult a keretük, a bajnokcsapatból nyolcan is alsóbb osztályú együtteshez igazoltak.

Az érkezők oldalán szlovák és ukrán válogatott átlövő nevét is megtalálhatjuk, Kancel Ottó Balatonfüredről tette át székhelyét Orosházára, míg Jevgenij Bujnenko „kis szaúd-arábiai kitérővel” a BL-szereplő Motor Zaporizzsjától igazolt Magyarországra.

A házi góllövőlistájukat is egy nyári szerzemény vezeti, az irányító Igor Mrsulja a holland Volendamtól jött, jelenleg 29 találatnál jár, őt az egykori szegedi, Lele Ákos követi 23 góllal. Lelén kívül a viharsarkiakat erősíti immár második idény óta korábbi közönségkedvenc magyar válogatott beállónk, Zubai Szabolcs.

Holnapi ellenfelünk idei bajnoki eredményei: HE-DO B. Braun Gyöngyös – Orosházi FKSE-Linamar 32–24, Orosháza – Dabasi KC VSE 24–27, SBS-Eger – Orosháza 27–24, Orosháza – Telekom Veszprém 25–31, Ferencváros – Orosháza 39–27.

A nyáron távozott Orosházáról: Ferenczi Botond (jobbátlövő, Békés), Mihály Zsolt (balátlövő, Szejke), Balázs Botond (irányító, Szejke), Mátó István (beálló, Tata), Zalai Csanád (balszélső, visszavonult), Szabó Levente (kapus, visszavonult), Zvolenszki Attila (beálló, Mezőtúr), Karap Gábor (jobbátlövő, külföld).

Érkezők: Busa Gábor (kapus, Cherbourg), Kancel Ottó (balátlövő, Balatonfüredi KSE), Tejmuraz Orjonikidzse (balátlövő, Ferencváros), Igor Mrsulja (irányító, HV Kras Volendam), Slavo Slavujica (jobbátlövő, Novi Pazar), Khaled Essam (balszélső, Rév TSC), Jevgenij Bujnenko (balátlövő, HC Motor Zaporizzsja).

A holnapi mérkőzésről élő szöveges percről percre tudósítással jelentkezünk honlapunkon, amelyet ide kattintva olvashatnak.

Cikk: Becsei Dávid
Fotó: Orosházi FKSE-Linamar

Közzétéve: 2019.10.07.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

AZ ÖSSZES HÍR