Edzéslesen: szombaton utazunk Párizsba

Vissza
Edzéslesen: szombaton utazunk Párizsba

Két ponttal gazdagabban utazhatunk szombaton reggel Párizsba, hogy vasárnap 19 órakor a világ egyik legerősebb csapatával, a PSG-vel megküzdjünk a győzelemért a BL 2. fordulójában. Gőzerővel készül csapatunk a csatára, amelynél ma edzéslesen jártunk.

Szorgalom, elhivatottság, rengeteg elvégzett munka. Talán így jellemezhető a legjobban a MOL-PICK SZEGED egy-egy edzése, amelyből ma kettő is kijutott Bodó Richárdéknak. A reggelt videózással kezdték, Juan Carlos Pastor vezetőedző sok mindenre felhívta a játékosok figyelmét, így Bánhidi Bencéék ismét hosszú sorokat írhattak jegyzetfüzeteikbe.

Ma két tréning is szerepel csapatunk programjában. Délelőtt egy pörgős, „mindössze” bő egyórás konditermi tréningen vett részt keretünk. Arról, hogy mindenki elfáradjon kellőképpen és vágyjon az ebéd utáni sziesztára, erőnléti edzőnk, Bubori Kornél gondoskodott. Jó hír, hogy az elmúlt héten kisebb szemsérülést szenvedett Dmitrij Zsitnyikov is együtt edzett már a társakkal.

Nincs megállás. Heti két meccset játszunk, szombaton csodás sikert arattunk a Barca ellen (31–28), majd kedden már Budakalászon vizitáltunk, ahonnan egy nehezebb, sok hibával tarkított első játékrész után magabiztos győzelemmel (33–27) térhettünk haza. Az erőltetett menet után Pastor mester szerdán nem vezényelt tréninget, többen rehabilitáltak, frissültek, míg néhányakat keményen meghajtott Bubori Kornél.

Ma még egy másfélórás edzés vár a fiúkra, ahol már előkerül a labda az újszegedi sportcsarnokban. Fontos, hogy minél tökéletesebbre csiszoljuk a taktikánkat a vasárnapi mérkőzésre, hiszen a bő kerettel rendelkező Paris Saint-Germain minden apró hibát kihasznál, így nem megengedhetőek a rossz passzok, elkésett védekezések, hogy megvalósítsuk az álmainkat.

Riport: Becsei Dávid
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.09.19.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

AZ ÖSSZES HÍR