Vasárnap párizsi lecke vár ránk

Vissza
Vasárnap párizsi lecke vár ránk

Folytatódik az erőltetett menet, vasárnap 19 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligája második fordulójában, a Paris SG otthonában lépünk pályára. Szombaton kelünk útra a francia fővárosba.

Mozgalmas napok vannak a hátunk mögött, és mozgalmas napok várnak még ránk itt szeptemberben. Heti két meccs, ez a dózis. Nincs mese, hazai és nemzetközi meccsek várnak ránk.

Eddig hibátlan a mutatónk a magyar bajnokságban, négy meccset játszottunk, és mind a négyet megnyertük. A BL-ben egy fordulón vagyunk túl, remek rajtot vettünk, 31-28-ra vertük a spanyol Barcelonát. Érdekesség, hogy az elmúlt két szegedi meccsen ez az eredmény született, úgy látszik erre állt rá az újszegedi sportcsarnok eredményjelzője.

Vasárnap 19 órakor következik egy újabb bajnok elleni csata. Ha már a nemzetközi porondon csatázunk, akkor úgy látszik, hogy az adott ország aktuális aranyérmese vár ránk. A második fordulóban a francia fővárosban, a Paris SG otthonában szerepelünk. Természetesen a Sport1 tévé élőben adja a meccsünket, honlapunk szöveges tudósítással jelentkezik, de a háromnapos útról Útinapló formájában is beszámolunk. Közösségi felületeinken (Facebook, Instagram) videókkal, fotókkal jelentkezünk, így érdemes minden MOL-PICK SZEGED-szurkolónak figyelemmel kísérnie bennünket.

Nagy kérdés még, hogy a sérültjeink közül ki lesz az, aki csatlakozik a kerethez. Erre nagy esélye van Dmitrij Zsitnyikovnak, orosz játékosunk az elmúlt héten szenvedett egy edzésen szemsérülést, ezért nem tudott a katalánok ellen játszani.

Szerencsére a többiek rendben, szerda a regenerációról szólt, csütörtökön már két edzésen vesz részt a keret. Szombaton 8.10-kor indulunk, este már a meccshelyszínen edzünk. Szerencsére a szállásunk közvetlenül a csarnok mellett van, így ekkor már nem kell utaznunk.

A Paris SG erejét nem kell ecsetelni, hiszen minden posztra világklasszis játékos jut. Azonban mi nem az a csapat vagyunk, amelyik feltett kézzel lépne pályára, ezt bizonyítottuk egy éve is, amikor csak a hajrában tudta hazai pályán megnyerni a mérkőzést a gallcsapat, méghozzá 33-31-re. Itthon 2018 novemberében legyőztük őket, 33-32-re. Volt is ünnep a mi katlanunkban, olyan, mint most a Barcelona ellen. A 2016-2017-es idényben a legjobb nyolc között találkoztunk, a hazai vereség (30-27) után Párizsban volt olyan időszak, amikor továbbjutásra álltunk, végül 30-30 lett az eredmény. Ez a felsorolás is jól bizonyítja, hogy mi mindig keményen küzdünk, minden csapat ellen nyerni szeretnénk.

Kemény csata lesz, de a BL már csak ilyen, itt nincs könnyű meccs, erre készülünk, ezért dolgozunk, hogy sikerüljön a bravúr. Erőt pedig az a tábor adja, amely mindig mögöttünk áll.

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.09.18.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR