Ellenfélmustra: jön a harmadik bajnoki, fogadjuk a Vácot

Vissza
Ellenfélmustra: jön a harmadik bajnoki, fogadjuk a Vácot

Jön az őszi szezon harmadik bajnoki mérkőzése, holnap 18 órától a Vácot fogadjuk. Nem ismeretlen csapat érkezik hozzánk, hiszen Skaliczki László együttesét augusztusban már vendégül láttuk tesztmeccsen.

Ahogyan tegnapi cikkünkben is említettük ma nagyüzembe kezdünk. Ettől a héttől kezdve minden héten két mérkőzés vár csapatunkra, hiszen a Bajnokok Ligája küzdelmei is elindulnak.

Bajnokokt fogadunk holnap, hiszen a Vác az NB I újonca. Az előző idényt a másodosztály Nyugati csoportjában töltötték, amelyet hatpontos előnnyel nyertek meg a Győr előtt. A keretük a nyáron egyben maradt, mindössze ketten távoztak az aranyéremes csapatból.

Náluk folytatja pályafutását Tatabányáról a fiatal jobbszélső, Rozner Kevin, ahogyan a szintén tehetséges Németh Alxet is megszerezték Balatonfüredről, aki irányítóban lehet majd segítségére a csapatnak. Rédai Krisztián a PLER-Budapesttől tette át székhelyét a váciakhoz, de Fórizs Attila és Gáspár Attila szolgálataira is számíthat majd egykori trénerünk a Pest megyeieknél.

Ami pedig az utolsó tétmeccsünket illeti, 2018. februárjában Vácott győztünk 35-26-ra, míg augusztus 10-én 38-19-re nyertünk ellenük a felkészülési időszakban.

A holnapi mérkőzésről élő szöveges közvetítéssel jelentkezünk a helyszínről.

Cikk: Becsei Dávid
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.09.09.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR