Kedden újabb bajnoki vár ránk, szombaton kezdődik a BL

Vissza
Kedden újabb bajnoki vár ránk, szombaton kezdődik a BL

Péntek este 37–21-re legyőztük itthon a K&H liga 2. fordulójában a Komlót. Holnaptól feszített tempót diktálunk, mivel szombaton már kezdődik a Bajnokok Ligája, a Barca Lassát fogadjuk, előtte pedig kedden a Vácot.

Magabiztos sikert arattunk a Sport36-Komló ellen. Emlékezetes találkozó marad a Baranya megyeiek elleni, hiszen legendánk, Bajusz Sándor fia, Bruno meglőtte élete első felnőtt NB I-es gólját 18 évesen.

Játékosaink szombatra és vasárnapra pihenőt kaptak. Volt, aki tegnap hazalátogatott, volt, aki regenerálódott vagy éppen kirándult. Hétfőtől azonban már ismét a munka kerül főszerepbe. Hétvégenként beindul a nagyüzem a Bajnokok Ligájában is, míg hét közben egy-egy magyar bajnoki összecsapás vár majd ránk.

Szeptember harmadik hetében már két meccset játszunk. Kedden 18 órakor a K&H liga harmadik körében azokat az újonc váciakat fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban, akiket az augusztusi felkészülési időszak elején is vendégül láttunk. Akkor 38–19-re nyertünk.

Hozzánk hasonlóan a Váci KSE is két mérkőzésen van túl az NB I-ben. Két vereséggel kezdtek, a Telekom Veszprém otthonában 40–26-ra, míg otthon a Ferencvárossal szemben 24–21-re maradtak alul.

Ami pedig minket illet, a házi góllövőlistánk képzeletbeli dobogóján két meccs után három szélsőnk állt. Csapatkapitányunk, Jonas Källman vezet tizenegy góllal, őt követi Bogdan Radivojevics tíz, míg Mario Sostaric hét találattal.

A Vác elleni bajnoki találkozónkról élő szöveges közvetítéssel jelentkezünk majd kedden 18 órától, amelyet ide kattintva olvashat.

Cikk: Becsei Dávid
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.09.08.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR