Sigurmannsson kisebb sérülés miatt pihen

Vissza
Sigurmannsson kisebb sérülés miatt pihen

Itthon 29–21-es sikerrel indítottuk a 2019-2020-as bajnoki szezont a Csurgó ellen. A meccsen nem került keretbe, Mario Sostaric, Nagy Martin, valamint a sérüléssel bajlódó Bánhidi Bence és Stefán Sigurmannsson. Utóbbi hogylétéről érdeklődtünk.

– Minden rendben van velem, köszönöm szépen. Még Strasbourgban szenvedtem egy apróbb sérülést, ami okozott egy kis fájdalmat a térdemben, ezért szükségem volt egy kis pihenésre. Ezért nem léptem pályára a Csurgó ellen. Jobban érzem magam, az még nem dőlt el, hogy a Komló ellen ott leszek-e a pályán, de bízom benne, hogy lehetőséget kaphatok majd Pastor mestertől – árulta el izlandi válogatott balszélsőnk, Stefán Sigurmannsson.

Pénteken 18 órakor a Sport36-Komlót fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban a K&H liga 2. fordulójában. Az első fordulóban a Baranya megyeiek majdnem csodát tettek, hiszen kilencgólos hátrányból, 18–9-ről jöttek vissza a meccsbe a Ferencváros otthonában. Az 60. percben 26–25-nél az egyenlítésért támadhattak, Srecko Jerkovic lövését azonban Marián Zernovic kapus hárította, így a zöld-fehérek otthon tartották a győzelemért járó két pontot.

Cikk: Becsei Dávid
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.09.04.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR