Útinapló: döntőre fel Strasbourgban (frissítve)

Vissza
Útinapló: döntőre fel Strasbourgban (frissítve)

Vasárnap 17 órakor a döntőben csatázunk Strasbourgban, az Euro Tounoi nemzetközi férfi kézilabdatornán. Ellenfelünk a szintén BL-résztvevő francia Montpellier lesz.

Vasárnap, 10 óra: Szép Napot minden MOL-PICK SZEGED-szurkolónak! Itt Strasbourg, eljött a döntő napja. Csapatunk szombaton remek játékkal, 40-25-re verte a francia HBC Nantes együttesét, így az A csoportban 3 ponttal az élen végzett, kiharcolva a vasárnapi (17 óra) döntőbe jutást.

Ellenfelünk a francia Montpellier lesz. A gallok két győzelemmel lettek elsők a B csoportban, a Csehovot 35-27-re, a Benficát 32-25-re győzték le. Szerencsére Stefán Sigurmannssont leszámítva mindenki rendben, izlandi szélsőnk ma sem lép pályára, pihenteti a lábát. A pénteki edzésen egy felugrás után sérült meg, szerencsére nincs komoly baj, de nincs értelme kockáztani a játékát.

Ma 9 órakor közös reggelivel indult a nap. Gyönyörű az idő, a nyugalom sziget a szállodánk. Ismét lesz egy közös séta, majd videózás. 17 órakor kezdünk, ismét szöveges online tudósítással jelentkezünk.

Szombat, 10.15: Itt Strasbourg továbbra is! Üdv minden MOL-PICK SZEGED-szurkolónak ebből a csodaszép francia városból. Pénteken délután volt egy kis szabadidőnk, így több játékosunk is - a szállodánk közel van a központhoz - megnézte a csodás belvárost. A Strasbourg katedrális maga a csoda, 1190-ben kezdték el építeni, egészen 1875-ig a világ legmagasabb épülete volt. Hihetetlen szép, hatalmas kint és bent. Nagy élmény volt megismerni, csakúgy, mint a történelmi belvárost, ami szebbnél szebb épületekkel rendelkezik. Nagy töltést adott mindenkinek ez a kis séta. Amint említettük, pénteken rendesen videózott a csapat, az első napi hibák mellett nem ment el szó nékül Juan Carlos Pastor vezetőedző.

Szombaton jön a második meccsünk az Eurotournoi nemzetközi viadalon. Ellenfelünk a francia HBC Nantes lesz, amely 35-32-re verte péntek este az Elverumot. A norvégok sokáig vezettek, volt olyan időszak a második félidőben, amikor 7 góllal is megléptek, a végére azonban elfáradtak. Rivera 7, Lazarov 7, Tournat 5 gólt szerzett, ők voltak a legeredményesebb franciák.

Nálunk nagy valószínűséggel Stefán Sigurmannsson nem játszik, izlandi szélsőnk a térdét fájlalja, így pihen. A többiek rendben. Ha nyerünk, akkor döntőt játszunk. Ha döntetlent játszunk, vagy három gólnál kevesebbel kapunk ki, akkor a harmadik helyért csatázunk. Ha három találatnál jobban kapunk ki, akkor az ötödik helyért mérkőzünk. Csapatunk honlapján ismét szöveges online tudósítással jelentkezünk.

A torna eddig eredményei, A csoport: Elverum-MOL-PICK SZEGED 32-32, Nantes-Elverum 35-32. B csoport: Montpellier-Csehov 35-27, Csehov-Benfica 34-27.

Péntek, 13.40: Edzettünk, mozogtunk. Egy másfél órás videózás előzte meg a tréninget, amit még este folytatnak a fiúk. Elemzés, elemzés, elemzés. Ez most a legfontosabb a felkészülési időszakban. Délután lesz egy kis pihenő, este viszont együtt megnézzük a Nantes-Elverum meccset. Ma mi nem játszunk, így készülünk a szombati 18.15-kor kezdődő utolsó csoportmeccsünkre, amit éppen a Nantes ellen vívunk. Már a szállodánkban a portugál Benfica is, így a torna három csapata egy helyen lakik. 

9.30: Ismét jó az idő, legalább ez jó kedvre derít bennünket, mert mindenki csalódott volt az Elverum elleni döntetlen (32-32) miatt. Csend volt a főszereplő csütörtök este, nem igazán beszélt senki sem, mert mindenki szeretett volna győzelemmel kezdni a strasbourgi tornán.

Juan Carlos Pastor vezetőedző át is alakította a pénteki programot, hamarabb volt ébresztő, mert az edzés előtt még videózást iktatott be a programba. Mivel bőven akadt hibánk a norvégok ellen, így volt mit kielemezni. Lépésről lépésre vette át mesterünk azokat a gondokat, amelyek eddig jellemeznek bennünket.

Péntek délelőtt edzünk, ma nem lesz meccsünk. Szombaton azzal a francia HBC Nantes ellen csatázunk, amely velünk egy szállodában lakik, közvetlenül egymás mellett reggelizik, ebédel és vacsorázik a két csapat. Leginkább Kiril Lazarov beszélgetett a játékosainkkal, a nyáron alaposan átalakult gallcsapat rendesen megfiatalodott. Ma este 20.15-kor ők az Elverummal mérkőznek. A csütörtöki másik meccsen, a B csoportban a francia Montpellier 35-27-re verte a Csehovszki Medvegyit.

Csütörtök, 13 óra: Sétáltunk egyet, jó volt kicsit kiszakadni a szállodából, mindenki beszélgetett, szerencsére remek időben tehettük meg a sétát, így minden ideális volt.

"Visszafutás!" - szólt Mister, miután már sokat mentünk "Csak előre!", így megfordultunk és visszatértünk a hotel elé, ahol a szokásos kis eligazítást tartotta meg mesterünk. Ezután videózéás következett, Roli és Mirko ilyenkor külön elemzi az ellenfeleket Nenad Damjanovics kapusedzővel. Ebéd, pihenő, majd irány a meccs! Kezdjük a tornát, a norvég bajnok Elverum ellen. Igazán különleges lesz a meccs, hiszen egy BL-csoportban szerepelünk velük, így egészen más lesz ez a mai csata. Érdemes figyelni a honlapunkat, szöveges online tudósítással jelentkezünk!

Sétán vett részt a csapat Strasbourgban.

10 óra: Szép idő van Strasbourgban, igaz, nincs nagy meleg, 10 órakor is 18 fokot mutatott a hőmérő. Mára 26 lesz a legmagasabb hőmérséklet, délelőtt sétálunk majd egyet, utána lesz egy rövid videózás. A helyi újság, a Dernieres Nouvelles D'alsace is kiemelten foglalkozik a ma kezdődő tornával. A francai Montpelliert és minket tart a kupa esélyesének. Kiemelte, hogy egy nagy Armada vagyunk, remek játékosok alkotják a keretünket. Ma mi lépünk először pályára a tornán, 18.15-kor a norvég Elverum lesz az ellenfelünk. Pénteken nem lesz meccsünk, ekkor délelőtt edzünk, ezen a napon 20.30-kor a Nantes csatázik a norvég gárdával. Szombaton 18.15-kor éppen a gallok ellen, azaz a HBC Nantes ellen zárjuk a csoportkört. Vasárnap a helyosztókat rendezik (13, 15 és 17 óra).

A mai meccsről szöveges online tudósítással jelentkezünk itt: a HONLAPON!

 

Szerda, 21.15: Szép estét minden MOL-PICK SZEGED szurkolónak! Minden rendben velünk, szerencsésen megérkeztünk Strasbourgba. Minden rendben volt az úton, semmi késés, semmi gond. Egy gyors ebéd után edzettünk, a szállodánk közelében található tornacsarnokban, tehát nem a meccshelyszínen. A szokásos lábtegócsaták vezették be az edzést, majd néhány kapuralövés szerepelt a programban. Ezután néhány taktikai variációt lépésről lépésre vettek át a fiúk, Pastor mester nem tartott hosszú tréninget, mert mindenki fáradt volt, és iszonyat meleg - még melegebb, mint a sporiban - volt.

Csütörtök 18.15-kor kezdünk a norvég Elverum ellen, szöveges online közvetítéssel jelentkezünk.

14 óra: "Kék nadrág!" – szólt Dobozi Iván technikai vezető a csapathoz. "A fekete-szürke kombináció szebb!" – jött a válasz Jorge Maquedától. Mivel a csapat többi tagja is helyeselte spanyol átlövőnk mondatait, így ma délelőtt 9.10-kor már mindenki ebben a szerelésben foglalt helyet a csapatbuszon. Vincze Róbert, azaz "Robi driver" remek tempót diktált, szerencsére nem volt nagy forgalom, így időben érkeztünk meg Ferihegyre, a Liszt Ferenc reptérre. Franciaországba vettük az irányt, csütörtöktől az EuroTournoi Handball Strasbourg nemzetközi tornán szerepelünk. Hat csapat kapott meghívást, mi az A csoportban a norvég Elverummal és a francia HBC Nantes-tal csapunk majd össze, de erről majd később.

Budapestről Bázelbe repültünk – miközben ezeket a sorokat olvassák éppen landolunk –, innen busszal (másfél óra) utazunk tovább a kupahelyszínre. A nasicei torna után a strasbourgit is kihagyja Bánhidi Bence, akinek újabb kivizsgálásokra van szüksége. 

– Pihentem, kezelésekre jártam, a héten már edzettem. Sajnos ismét fájdalmat éreztem kedd délután, így az orvosi stábbal és Pastor mesterrel konzultálva úgy döntöttünk, Szegeden maradok. Megyek újabb kivizsgálásra, hogy fény derüljön az Achilles-problémám okára – beszélt magyar válogatott beállónk sérüléséről.

– Erős tornán játszhat a csapat, ami nagyon jól szolgálja a felkészülésünket. Nem most kell csúcsformában lennünk, így ezek a meccsek remekül illeszkednek a programba, az új játékosok megismerhetik a rendszerünket, mi pedig őket. Van miben előrelépnünk, de úgy gondolom, hogy meccsről meccsre jobbak leszünk – folytatta.

A megérkezés után rövid pihenő, majd este egy átmozgató tréning szerepel a programban. Csütörtök 18.15-kor kezdünk az Elverum ellen, csapatunk honlapján élő szöveges online közvetítést olvashatnak. Szurkolóink megszokhatták, hogy nem maradnak le semmiről, hiszen fotókkal, videókkal és friss hírekkel jelentkezünk, így érdemes minden közösségi oldalon (Facebook, Istagram, honlap) figyelni bennünket.

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.08.21.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR