Joan Canellas nemes gesztust tett szurkolóinknak

Vissza
Joan Canellas nemes gesztust tett szurkolóinknak

A szezon vége után pár nappal megszületett Joan Canellas második kislánya, Adriana. Spanyol világbajnok irányítónk mesélt gyermekeiről, de beszélt nemes gesztusáról is, amit a Dabas elleni edzőmeccs után tett.

– Májusban 29-én a spanyolországi Ciudad Realban megszületett második kislányotok, Adriana. Hogy van a kicsi?
– Minden rendben van vele, köszönöm szépen. 2925 grammal született, most pedig már meghaladta az 5 kg-t, úgyhogy szépen gyarapszik.

– Hogyan fogadta Adrianát a nagyobb kislányod, Martina?
– Három és fél évig egyedül ő volt a középpontban otthon, ezért a kezdetekben irigy volt, nem pedig boldog. Most már jól kijönnek, de az első napokban megkérdezte a feleségem, Patríciát, hogy miért nem tesszük vissza Adrianát anyu hasába.

– Itt vannak veled Szegeden?
– Egyelőre még nincsenek, mivel a bölcsőde zárva van, így Patríciának otthon a család közelében egyelőre lényegesen könnyebb.

– A kézilabdára áttérve, egy nemes gesztust gyakoroltál az első edzőmeccsünk végén, kiosztottad az előző szezonban használt csapatruháidat. Ez hagyomány nálad?
– Minden évben sokan kérik, hogy adjam oda a nekik mezem. Nehéz eljuttatni a barátoknak, illetve azoknak, akik kérik, így most úgy döntöttem, hogy a szegedi szurkolóknak adom ezeket az ereklyéket. Nagyon jó érzés volt látni, hogy mennyire jól esett a híveinknek, hogy kaptak valamit. A bajnoki döntő visszavágója után is elajándékoztam a mezem, most pedig összegyűjtöttem a maradékot.

– Két hónap után játszottunk ismét itthon, a szurkolóink éhesek voltak már a meccsnapra. Hogyan értékeled a Dabas elleni felkészülési mérkőzést?
– Ebben az időszakban mindig különleges az első meccset lejátszani, visszarázódni a rendszerünkbe, illetve ilyenkor folyik az új játékosok beépítése is. Természetesen nem játszottunk túl jól, de ilyenkor ez elfogadható. Biztos vagyok benne, hogy folyamatosan egyre jobban kézilabdázunk majd. Jó volt látni, hogy már most milyen sokan kijöttek a sportcsarnokba, bár ezt már az előző idényben megszoktam, hiszen rengeteg találkozónkon teljesen megtelik a csarnok.

– Milyen célokkal vágsz neki az idénynek?
– Még jobb játékossá szeretnék válni idén, hogy ez a csapat számára is kamatozzon. Jó lenne elérni, hogy ott legyünk a kölni Bajnokok Ligája négyes döntőben, míg Magyarországon két aranyéremmel zárni a bajnokságban és a kupában. Nem lesz könnyű dolgunk, mivel Európa egyik legjobb együttese, a Veszprém az ellenfelünk. Jó játékosokat igazoltak, ezáltal erősebbek lettek, de ez a céljainkat nem befolyásolja.

Interjú: Becsei Dávid
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.08.09.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/20
Nagy Martin: továbbra is OTP Bank - PICK Szeged

Klubunk 2025. június 30-ig meghosszabította szerződését kapusunkkal, Nagy Martinnal.

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

AZ ÖSSZES HÍR