Mikler Roland aranyra tör minden fronton

Vissza
Mikler Roland aranyra tör minden fronton

Mikler Roland öt év után visszatér csapatunkhoz. A magyar válogatott kapus mától hivatalosan is minket, a kékeket erősíti. Rolival beszélgettünk.

– Hivatalosan ez az első mun­­kanapja! Belegondolt már ebbe?

– Persze, valójában mától lettem újból MOL-PICK Szeged-­játékos. Örülök neki nagyon, vártam már ezt a pillanatot.

– Hogy állnak a költözéssel?

– Alakulunk, hamarosan kész a festés a lakásban, lassan min­­den a helyére kerül. Nem kell kapkodnunk, szerencsére szünet van. Kicsit elhúzódott a költözés, de nem voltunk emiatt idegesek.

– Párja, Kata hogy van?

– Minden rendben, azért eb­­ben az időszakban már fáradékony, sokat figyelek rá, most a legfontosabb, hogy pihenjen, és fejlődjenek az ikrek. Várjuk az érkezésüket.

– Furcsa lesz először be­­lépni újból a szegedi öltözőbe?

– Biztos, hiszen amióta el­mentem, sok új játékosa lett a Szegednek. Egyedül Alen Blazevic és Jonas Källman ma­­radt a régi csapatból, illetve a szakmai stáb, Juan Carlos Pas­­tor és Marko Krivokapics. Balogh Zsolti ült a helyemre, amikor elmentem, mivel ő Tatabányára igazol, így most visszakapom a régi padom. Még vicceltem is Zsoltival, hogy a szekrényre kiírt számot csak meg kell fordítani, hiszen én 16-os vagyok, Zsolt pedig 19-es volt. Azért nem kell mindenkinek bemutatkoznom majd, jól ismerem a keretet, a szlovéniai edzőtáborban pedig lesz időm mindenkivel beszélgetni.

– Mozog már?

– Elkezdtem, a héttől pedig a szegedi edzésterv alapján ké­szülök. Mindenki kapott edzéstervet, ez alapján tréningezem majd.

– Szerepel benne futás is?

– Persze! Biztos, hogy nem annyi, mint egy mezőnyjáté­kos­nak, de egy felkészülési idő­­szakban nekünk, kapusoknak is kell futni. Ez van, nem könnyű ez az időszak, ezt mindig túl kell élni, de ez ad alapot arra, hogy jók legyünk, bírjuk majd a tempót.

– Mirko Alilovic lesz a váltótársa. Jó barátok maradtak?

– Úgy gondolom, hogy Mir­­kót már nem kell bemutat­­ni a szegedi közönségnek, gyorsan megszerettette magát. Remek ember, nagyon jó ba­­rát. Mindig is tartottuk a kap­­csolatot, sokat beszéltünk, amióta pedig kiderült, hogy én is a MOL-PICK Szeged kapusa leszek, még többet. Nem riválisok vagyunk, ha­nem csapattársak, tisztá­ban vagyunk azzal, hogy mekkora szükség van egymásra, a társra. Egy célért küzdünk, azért, hogy minél sikeresebb legyen a Szeged.

– Szegedről Veszprémbe ment, sokan hullajtottak akkor könnyeket. Most Veszprémből jön vissza, és ott is sokan szomorúak, hogy eligazolt. Furcsa érzés a váltás?

– Dolgozik bennem az izgalom, és most, amikor erről beszélünk, libabőrös lettem, mert nagyon várom a kezdést, azt, hogy újból szegedi mezben védhessek. Komoly célokért igazoltam vissza, és én ebből szeretném kivenni a részem. Szeretnék magyar bajnok lenni, megtartani a magyar kupát, és sokak álmát megvalósítani, a MOL-PICK Szegeddel eljutni Kölnbe, a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Nagyon elszánt va­gyok.

– Rutinos kapusnak számít, sok csatát megélt. Azért izgul a visszatérés miatt?

– Régi-új csapatomhoz jövök vissza. Biztos vagyok abban, hogy ahogy közeledik a felkészülés kezdete, annál jobban várom már a napot, hogy találkozzunk a társakkal, a szurkolókkal. Van bennem drukk, kiben ne lenne, de ez egy kellemes érzés.

Interjú: Süli Róbert
Fotó: Kovács Anikó (MKSZ)

Közzétéve: 2019.07.01.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR