Jonas Källman: szívből kell játszanunk vasárnap

Vissza
Jonas Källman: szívből kell játszanunk vasárnap

Súlyos hibákat vétettünk a Vardar és a Veszprém elleni első meccsen. Tanulnunk kell ezekből, hogy jövőre ne történjen már ilyen velünk, hangsúlyozta csapatkapitányunk, Jonas Källman. Vasárnap szívvel kell küzdenünk, erőnket és büszkeségünket megmutatva.

– Tudtál aludni a veszprémi mérkőzés után?
– Dehogyis! Szörnyű éjszaka volt, fájdalmat éreztem a lelkemben. Borzasztó érzés volt átélni.

– A szkopjei nyolcgólos vereségnél is nehezebb helyzetben vagyunk a bajnoki döntő visszavágója előtt.
– Igen, sajnos még több gólt kell ledolgoznunk, mint a Vardar ellen. Sokkal szorosabb találkozóra számítottam. Nagyon szégyellem magam, mert ez nem történhetett volna meg. Jó csapat vagyunk, a Veszprém is elképesztően erős, de a két együttes között nincs ilyen nagy különbség! Kiváló szezont futottunk a bajnokságban, harminc perc alatt viszont leromboltuk ezt. Sajnos ilyen a sport. Az előző szezon elején sok rossz volt, mégis megnyertük a bajnokságot. Ennek az ellentettje a jelenlegi idény. Gyorsan változnak a dolgok. Kiváló őszünk volt, a tavaszunk viszont nem úgy alakult, ahogyan mi akartuk.

– Van még esély?
– A kézilabda azért csodálatos sportág, mert bármi megtörténhet benne. A tizenegy gól rengetegnek tűnik, de a játék rendkívül gyors, néhány hiba és négy-öt gyors találat sok mindent megváltoztathat ugyanakkor. A legfontosabb, hogy felálljunk és megmutassuk a büszkeségünket a szurkolóinknak. Nyerni szeretnénk vasárnap, és megpróbálni ledolgozni a hátrányunkat.

– Kísérteties a hasonlóság a szkopjei és a veszprémi második félidő között. Mi történt?
– Egyszerűen semmi sem működött. Támadás, védekezés, kapusok. Bármit próbáltunk, nem jártunk sikerrel. Mentális megviselte ez a csapatot. Tanulnunk kell ebből, mert ha le szeretnénk győzni a világ legjobb csapatait, akkor mindenféle meccset kell játszanunk. Ilyet is. De nagyon fontos, hogy tanuljunk belőlük. A Vardar és a Veszprém ellen szoros első félidőt produkáltunk. Veszprémben vezettünk eggyel, majd kikaptunk tizeneggyel. Ilyet egyszerűen nem lehet! De ahogy mondtam korábban, ezekből tanulnunk kell, és a következő szezonban ilyen nem történhet velünk.

– Mit mondtál a fiúknak az öltözőben csütörtök este?
– Mit mondhattam volna… Ilyenkor sokat nem tud az ember. Nagyon szégyellem magam csapatkapitányként, borzasztóan szomorúak vagyunk a történtek miatt. Pénteken még szomorkodhattunk, edzettünk. Szombaton is edzünk, de ekkor már álljunk fel a padlóról és mutassuk meg az erőnket. Meg kell mutatnunk vasárnap, hogy egy jó csapat vagyunk, és képesek vagyunk visszajönni egy ilyen meccs után. Nem győzöm hangsúlyozni: a legfontosabb, hogy tanuljunk ebből, hogy a jövőben ilyen ne történjen velünk többet.

– Mit vársz a visszavágótól?
– Szerencsére nincs sok idő szomorkodni, két edzés, és már jön is a visszavágó, ez jó. Sok változtatásra nincs lehetőség ilyen rövid idő alatt. Szívvel és okosan kell játszanunk a második összecsapáson, valamint sokkal erősebben védekezni, és reméljük, hogy meglepetést tudunk okozni.

– Milyen mentális állapotban van a csapat?
– Természetesen mindenki szomorú és csalódott, de muszáj ezekből a súlyos hibákból tanulni. Azt gondoltam, hogy Vardar-meccsből sikerült, de nem, újra megtörtént. Mindenkinek át kell gondolni a történteket, tükörbe néznie és átgondolni, hogy mit csinált rosszul. Egy csapat vagyunk a szurkolóinkkal együtt, velük, a segítségükkel talán meglepetéseket okoznia vasárnap este.

Interjú: Becsei Dávid
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.05.25.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR