Irány Plock, jön az első meccs!

Vissza
Irány Plock, jön az első meccs!

Csapatunk vasárnap 16 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligájában a lengyel Orlen Wisla Plock otthonában lép pályára. Szombaton, a szegedi edzést követően kelünk útra.

Csütörtökön kétszer, pénteken és szombaton egyszer-egyszer edzettünk, edzünk. Igen, még az utolsó tréningünk is Szegeden lesz, ezután közös ebéden vesz részt a keret, majd útra kel Lengyelországba.

Miután a Gőry pincében elfogyasztottuk az ebédet, a csapatbusszal a Liszt Ferenc reptérre utazunk. Innen Varsóba repülünk, várhatóan 18.40-kor landolunk a lengyel fővárosban. Ezután ismét buszra szállunk, és várhatóan 20.30-kor érkezünk a plocki szállásunkra.

Kint már nem edzünk, vasárnap délelőtt a szokásos közös séta után ismét taktikai értekezleten szerepel a csapat. 14.10-kor indulunk a meccshelyszínre, az Orlen Arénába.

Történetünkben eddig két meccset vívtunk a Plock ellen Lengyelországban a Bajnokok Ligájában, és mindkétszer nyertünk. Érdekesség, hogy 2008-ban a 20–16-ra megnyert meccset még nem a mostani létesítményben vívtuk, hanem egy másik városban, Lackban, ahol Krivokapics Milorad és Luka Zvizej 7–7 góljának köszönhetően diadalmaskodtunk 10 góllal.

2017. október 11-én viszont már a plocki várat is bevettük. Harminc perc játék után 15–12-re vezettünk, a végén 33–27-re nyertünk. Denis Buntic 5, Balogh Zsolt, Bodó Richárd és Mario Sostaric 4–4 gólt szerzett. Eddig a Plock otthonában veretlenek vagyunk.

A hazai statisztikánk is jó volt, hiszen 2008. novemberében Valentin Ghionea 7, Vadkerti Attila 6 góljának köszönhetően 26–17-re vertük a Wislát.

2017. december 2-án viszont elszenvedtük első vereségünket, ekkor a Plock 25–24-re nyert az újszegedi sportcsarnokban. Érdekesség, hogy azóta senki sem tudott nyerni Szegeden, 476 (!) napja bevehetetlen vár a szentélyünk.
Van miért visszavágnunk, és jó eredményt elérnünk, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy oda-visszavágós rendszerben zajlik a párharc.

A második meccset március 31-én (vasárnap) 17 órakor vívjuk. Ismét lesznek szegedi szurkolók a lelátón, Szegeden 12-en váltottak belépőt, de információnk szerint több Lengyelországban élő szimpatizánsunk is eljön a meccsre, így a „PICK SZEGED!” buzdításban nem lesz hiány.

A meccset a Sport 1 élőben adja. Csapatunk közösségi oldalai fotókkal, videókkal és friss hírekkel jelentkeznek a BL-túráról. A delmagyar.hu Útinapló formájában számol be, a Rádió 88 élőben tudósít a meccsről.

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Dénes Balázs

 

Közzétéve: 2019.03.22.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

AZ ÖSSZES HÍR